Babakocsikat toló, bőröndöket cipelő édesanyák képe fogadott. A legtöbben gyalog keltek át a határon kisgyerekükkel, autójukat hátrahagyva, mivel Ukrajnában akár 15 kilométeres kocsisorokat is ki kellett volna állniuk. Nem érte meg kivárni ezt az időt, mondják. Férfiakat, édesapákat, fiútestvéreket alig láttunk, nekik az országban kellett maradniuk harcolni, így a nők egyedül vágtak neki a nagy útnak. (VIDEÓ)

Máramarossziget utcáit elöntötték a bőröndjüket maguk után húzó, vagy táskájukat cipelő ukránok, akik a háború elől keresnek menedéket. Az utcákon rengeteg ukrán rendszámú autó, amelyek fel vannak pakolva ruhákkal, élelemmel, így indultak neki a határnak.

A legtöbben nem maradnak Romániában, mondja Sáfár István, a Szigeti Magyar Ifjúsági Szervezet alelnöke, aki a háború kitörése óta a határnál segít szervezetével. A céljuk inkább az, hogy Bulgáriába, Szerbiába, Csehországba menjenek, hiszen ott vannak a rokonok, és ott talán inkább otthon érzik magukat, mint bárhol máshol. De volt olyan is, aki egyenesen az Egyesült Államokba indult, hogy minél messzebb legyen a történtektől.

Máramarosszigetre érkezésünkkor a segítségnyújtást már megszervezték, a civil szervezetek és egyházak sátrakat állítottak fel, tolmácsokat találtak, és segélycsomagokat gyűjtöttek össze, így voltak ruházati cikkek, ételek, italok, és a gyerekeknek játékok meg pelenka is került. Az önkéntesek telefonkártyákat osztottak szét, és segítettek eligazodni, hogy merre folytassák az útjukat a menekülők. Mindenkinek szállást ajánlottak fel, és a gyalogszerrel átkelőknek önkéntes sofőrökön keresztül megkezdték az elszállítását. Ki amerre akart: volt, akit Nagyvárad felé, volt, akit Bukarestbe vittek, hogy onnan folytassák tovább az útjukat, egy békésebb országba, ahol kivárhatnak, amíg vége lesz a háborúnak.