Kreml: mostanig az ukrán katonai infrastruktúra 975 létesítményét semmisítették meg

Orosz küldöttség érkezett Fehéroroszországba, hogy tárgyalásokat folytasson az ukrán féllel. Tájékoztatott a harcok eddigi fejleményeiről is – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap Moszkvában. 

„Az elért megállapodásnak megfelelően a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és más hivatalok, köztük az elnöki adminisztráció képviselőiből álló orosz delegáció érkezett Fehéroroszországba, hogy tárgyalásokat folytasson az ukránokkal” – mondta.

„Készen állunk arra, hogy Gomelben megkezdjük ezeket a tárgyalásokat” – tette hozzá Peszkov.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője bejelentette, hogy az ukrán fegyveres erők 302. rakétavédelmi ezrede önként letette a fegyvert és megadta magát szombaton Harkivban. Konasenkov szerint az őrizetbe vett 471 ukrán katonát a vonatkozó dokumentálás elvégzése után haza fogják engedni. A szóvivő azt állította, hogy az ukrán katonák máshol is „tömegesen” tagadják meg a harcot.

A tábornok szerint a támadó hadművelet kezdete óta a „helyi hadseregcsoportok” a luhanszki „népköztársaságban” 52, a donyeckiben pedig 12 kilométert nyomultak előre. Azzal vádolta meg az ukrán Azov nacionalista zászlóaljat, hogy csütörtök délután Grad típusú rakéta-sorozatvetőkkel lőtte a Mariupol külterületén lévő Szartana falu lakónegyedeit és a 8. számú mariupoli iskolát. Mint mondta, lakóépületek pusztultak el, és civil áldozatok is voltak.Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője | Fotó: Agerpres/EPA

Konasenkov bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában az orosz fegyveres erők teljesen blokád alá vették Herszon és Bergyjanszk városát, Henyicevszk városát és a Herszon melletti Csornobajivka repülőteret is ellenőrzésük alá vonták.

Az orosz invázió negyedik napjának reggelére a tábornok elmondása szerint az ukrán katonai infrastruktúra 975 létesítményét semmisítették meg, köztük 23 parancsnokságot és kommunikációs csomópont, 3 radarállomást, 31 légvédelmi rakétarendszert és 48 radarállomás.

Lelőttek nyolc harci repülőgépet és hét helikoptert, 11 pilóta nélküli légi járművet és két Tocska-U taktikai rakétát. Megsemmisítettek 223 harckocsit és egyéb páncélozott harcjármű, 28 repülőgépet (a földön), 39 rakéta-sorozatvető rendszert, 86 tüzérségi fegyvert és aknavetőt, valamint 143 darab speciális katonai járművet az orosz hadijelentés szerint.

(Címlapkép: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?