A magyar állam támogatásával épült óvodákat avattak Kolozs megyében

A magyar állam támogatásával az Erdélyi Református Egyházkerület által felépített óvodákat avattak fel csütörtökön Kolozs megyében.

„Az a cél, hogy a magyar nyelven és a magyar mesevilágon keresztül átadjuk ezt a kultúrát a gyermekeknek” - jelentette ki a tordai óvodaavatón Grezsa István, a magyar kormány óvodafejlesztési programjáért is felelős miniszteri biztos. Hozzátette: az új magyar óvodákban felnövő gyermekek közül akár egy új Bethlen Gábor is kikerülhet.

A miniszteri biztos arra is kitért, hogy a magyarságot 1100 éven át a keresztény út követése tartotta meg, és a református egyháznak a török hódoltság után nemzetmentő szerepe volt. Úgy vélte: a hagyományokhoz való ragaszkodás akkor is korszerű, ha Európa nyugati felében ma a vallástalanságot és a globalizációt tekintik vonzónak. Grezsa István szerint a hagyományokhoz, a keresztény gyökerekhez való ragaszkodás lehet az alapja a Kárpát-medencében együtt élő népek együttműködésének is.

A tordai avató után újságíróknak nyilatkozva Grezsa István azt mondta: a magyar kormány óvodafejlesztési programjának elindításakor Magyarország határain kívül 48 ezer gyermek járt magyar óvodába a Kárpát-medencében. Számuk máris 54 ezerre emelkedett, és a cél a 60 ezres gyermekszám elérése.

„Abban bízunk, hogy Kolozsváron, Désen, Tordán, a nagyvárosi szórványban, ahol az asszimiláció leginkább fenyegeti a magyar közösséget, sokan rájönnek arra, hogy érdemes magyar óvodába járatni a gyermeket, akkor is, ha kettős identitással rendelkezik” - nyilatkozott Grezsa István.Csoportszoba a magyar állami támogatással felépült dési óvodában | fotó: Kiss Gábor/MTI

Tordai hálaadó áhítatában Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy manapság a felnőtt generáció gyakran nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, és a szülők egyre kisebb korban kérdezik meg a gyermeket, hogy mit akar. Ahol pedig elengedik a döntést, ott a gyermek csak csokoládét eszik, és gyakran olyan ruhába öltözik, amiben megfázik.

A püspök kijelentette: Isten a felnőtteknek adta meg a gyermekekkel kapcsolatos döntés jogát. „A szülő döntése, az egyház döntése, a közösség döntése, hogy a gyermek milyen nyelven fog tanulni, milyen kultúrát fog magába szívni, és milyen vallásos nevelésben részesül. (.) Ezt a döntést nem delegálhatjuk másra, különösen nem a gyermekre” - jelentette ki a püspök.Balról jobbra: Grezsa István, a Miniszterelnökség Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztosa, Kozma András, a Kolozsvár-Tóközi Református Egyházközség lelkipásztora és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke | fotó: Kiss Gábor/MTI

A tordai óvoda két bölcsődei és két óvodai csoportnak biztosít elhelyezési és oktatási lehetőséget. A 732 négyzetméteres hasznos területű új épület 218 millió forintba került. A Kolozsvár Tóközi református egyházközség felújított óvodája 61 gyermek ellátását biztosítja, és 175 millió forintba került. A Désen felépített 732 négyzetméteres épület két óvodai és egy bölcsődei csoportnak ad otthont, és 172 millió forintba került.

Kató Béla a tordai óvodaavató után az MTI-nek elmondta: mindhárom óvodában elkezdődött már a tanítás, és mindhármat sikerült a romániai állami oktatási hálózatba integrálni, így az intézmények fenntartásának, működtetésének a költségei a román államra hárulnak.A Kolozsvár-Tóközi Református Óvoda | fotó: Kiss Gábor/MTI

A püspök azért tartotta fontosnak a tordai óvodát, mert általa biztosítják a gyermekutánpótlást a városban 13 éve indult Jósika Miklós magyar gimnáziumnak. Hozzátette: Kolozsváron négyéves küzdelem végén sikerült eljutni a tóközi óvoda felavatásához. E küzdelem része volt a tervet ellenző szomszédok meggyőzése is. Megemlítette: Désen az utóbbi évtizedekben meggyengült magyar közösség kap erős támogatást az óvoda által.

Kapcsolódók

Kimaradt?