A kisközösségek erejében hisz Csíkszentmárton új polgármestere

Olyan családbarát települést szeretne Potyó Judit, Csíkszentmárton új polgármestere, ahol a gazdálkodók hozzáférnek a megfelelő támogatásokhoz, de a háztáji kertekben is nő a paradicsom és messze földről érkeznek a turisták megkóstolni a helyi ízeket. Az új községvezető kiemelten fontos feladatának tekinti az oktatás fejlesztését, valamint a helyi gasztronómiai- és idegenforgalmi lehetőségek magas szintű kiaknázását.

Október 23-án iktatták be hivatalába Potyó Juditot, Csíkszentmárton új polgármesterét. A Csíkszereda közelében, az alcsíki régióban található település a közelmúltban leginkább az úz-völgyi világháborús temetőben zajlott események miatt került a középpontba. Az új községvezető azt szeretné elérni, ha inkább az idegenforgalmi vonzereje miatt gondolnának rá az emberek és nem a katonatemetőben zajlott botrányos eseményekkel kapcsolatosan. Potyó Judittal beiktatását követően ültünk le beszélgetni.

„A civil szférából érkeztem, közösségszervezőként tevékenykedtem az elmúlt jó pár évben, de saját turisztikai vállalkozást is vezettem. Úgy gondoltam, hogy a közösségért ebből a pozícióból mindenképpen többet tudok majd tenni. Ugyanígy ahhoz, hogy a községet bekapcsoljuk az idegenforgalmi körforgásba, szintén innen tehetek a legtöbbet” – fogalmazta meg a polgármester arra a kérdésünkre, hogy mi motiválta arra, hogy induljon a helyhatósági választásokon. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy nem a saját ötlete volt a politikai szerepvállalás, folyamatos megkeresések és biztatások érkeztek felé a lakosság részéről.

„A végső lökést a férjem adta azzal, hogy azt mondta: úgyis mindig azon töröm az agyam, hogy mit szervezzek, és mit tegyek a közösségért, mi lenne, ha ezt hivatalból tenném?” – osztotta meg a községvezető.

Potyó Judit függetlenként indult a polgármesteri székért, a helyi tanács RMDSZ-es csapatát ugyanakkor az előző alpolgármester állította össze. Szerencséje volt a megválasztott elöljárónak, fiatalos, lendületes, hozzáértő helyi tanács állt össze kiegészülve tapasztalt szakemberekkel. Bejutott két független tanácsos-jelölt is és éppen a beszélgetésünk előtt lezajlott tanácsülésen sikerült megválasztani az alpolgármestert is Részeg Ernő személyében, tudtuk meg.

És hogy milyen üzenetet, választási programot fogalmazott meg a választók felé Potyó Judit? Mint kihangsúlyozta, nőként kicsit „más szemmel nézi” a helyi fejlesztési szükségeteket. Ennek szellemében elsősorban családbarát község elérését tűzte zászlajára. Fontosnak tartja, hogy működjön a településen napközi, színvonalas oktatásban részesüljenek a diákok. Mindemellett a kisközösségek támogatását gondolja még kiemelt jelentőségűnek, mivel a „megmaradás miatt lényeges, hogy hogyan tudunk együttműködni”.

A legfontosabb tennivalók, feladatok között elsőként a napközi és a délutáni oktatás elindítását emelte ki Potyó Judit. Ugyanakkor a jövőbeni nagyberuházásokkal kapcsolatosan meg kell vizsgálni, milyen jellegű fejlesztéseket tudnak hosszú távon megvalósítani, példaként említette a gázhálózat bővítését. „Olyan dolgokat ígértünk, amiről azt gondolom, hogy meg is tudjuk valósítani. Vannak folyamatban lévő projektek, olyanok is, amikre nem tudunk pályázni, például játszótér-építés, amire külön programon keresztül kell forrást találnunk” – említette a község vezetője.

A családbarát település magában foglalja azt is, hogy biztonságosan tudjunk közlekedni, tudjanak eljutni a gyerekek az iskolába, legyenek járdáink. Elindítottuk a lábbusz-programot is és további hasonlókat tervezünk még” – közölte a polgármester.

Potyó Judit, Csíkszentmárton polgármestere | Fotók: Csíkszentmárton községháza

Beszélgetésünk során kitértünk arra is, hogy nőként, családanyaként vállalt szerepet a helyi közigazgatásban. Mint említette, miután a férje „áldását adta” jelöltéségére, szintén nagy motivációt jelentett számára egy másik alcsíki polgármesternővel, Réti Zsófiával, Csíkszentgyörgy község vezetőjével való beszélgetése. Ennek során az előző választási ciklus után újrázó elöljáró megerősítette, hogy „megéri” vezetői szerepet vállalni a helyi közösségben.

„Nőként, természetesen, másképp kell szerveznem az életemet, mint eddig tettem. Vannak megoldások mindenre, úgy látom, nem szükséges beáldozni a családot. Mi egy kis közösségben élünk, segítenek egymásnak az emberek, ha úgy alakul, elviszik a gyereket az iskolába, vagy programokra is. Jó szomszédok vannak, nagynénik, anyukák és most már van egy babysitterünk is, aki naprakészen kézben tartja a dolgokat” – osztotta meg Potyó Judit. Hozzáfűzte: a gyermekei is „érzik a súlyát”, hogy elfoglaltabb lett édesanyjuk, igénylik a vele töltött időt, együttműködőbbek, önállóbbak lettek.

A közösségben nem keltett ellenérzést, hogy nőként vállalkozott vezető szerepre, tudtuk meg. Bár egy kisebb, „bigottabb” réteg úgy vélekedett: a nőnek a fakanál mellett a helye, ám a többség értékeli azt a munkát, amit eddig végzett, végeztek családjával együtt a közösségben – hangsúlyozta a községvezető.

Nem hagyhattuk ki, hogy ne hozzuk szóba az úz-völgyi katonatemető ügyét, hiszen Csíkszentmárton jó pár éve az ottani események miatt kerül az érdeklődés középpontjába. Mint a témával kapcsolatosan Potyó Judit megosztotta, a mandátuma elkezdése, az első napok megoldásra váró feladatai, egyszóval a polgármesterséggel járó „mélyvíz” miatt az elődje által (Birtalan Sándor, szerk. megj.) hátrahagyott Úz-völgyével kapcsolatos iratokat tartalmazó vaskos iratkötegeket még nem állt módjában áttekinteni

Úz-völgye természetesen fontos számomra, nem csak érzelmi, jogi szempontból, hanem a térségben rejlő lehetőségek miatt is. Szeretnék hangsúlyt fektetni az ottani idegenforgalomra, és az ottani elhanyagolt épületekkel, volt kaszárnyákkal is kezdeni kell valamit. A terület több közbirtokossághoz tartozik, akikkel természetesen össze fogunk ülni mielőbb és értékeljük a jelenlegi helyzetet és a folyamatban lévő ügyeket.

Egyébként úgy látom, minél jobban piszkáljuk, annál jobban pirosodik. Legutóbb 26-án vonultak ki a román szélsőségesek, akik, ahogy láttam, összeszedtek egy csapat diákot, akik éppen ráértek. Mi nem mentünk ki, úgy gondolom, ha mi nem szítjuk a feszültséget, akkor az el fog ülni. Sokan furcsán néznek rám, amikor megemlítem, hogy akár turisztikai együttműködést is el tudok képzelni a dormánfalvi (Dărmănești) önkormányzattal” – fejtette ki Potyó Judit.

Mint ismeretes a moldvai település önkormányzata volt az, amelyik az Úz-völgyében található első világháborús katonai temetőben önkényesen és törvénytelenül kisajátított parcellában kőkereszteket állított fel a környéken elhunyt román nemzetiségű katonáknak. Később több szakértői jelentés is megállapította, hogy a helyszínen nincsenek eltemetve román katonák. Ennek ellenére különböző román, nacionalista civil szervezetek rendszeresen szerveznek megemlékezéseket a katonai temetőben.

Csíkszentmárton fő vonzereje idegenforgalmi szempontból a helyi gasztronómia lehet a környezeti adottságokon túl – szögezte le a polgármester. A község pályázott a gasztonómiai desztináció címre a Visit Hargita társulásnál. „Ezt már a közeljövőben jól ki lehetne használni. Nem szeretnénk tömegturizmust kiépíteni, hanem a „slowdown” vonalat követnénk. Jöjjenek, tapasztaljanak, csendesedjenek le nálunk az emberek. Nincsenek nagy gyógyvizeink, de nem is vágyunk ilyesmire.

Akik eljönnek hozzánk, azoknak gasztroturisztikai attrakciókat szeretnénk kínálni. Közös kenyérsütéseket, kürtőskalács készítéseket lehet megvalósítani többek között a helyi gazdasszonyok bevonásával. Azt szeretnénk elérni, hogy tudják az emberek helyben értékesíteni a termékeiket. Ennek megfelelő a törvényi háttere már, egy egyszerű termelői igazolvánnyal lehet árusítani a terményeinket, lehet főzni a saját konyhánkban, van lehetőség, hogy megkóstoltassuk a helyi ízeket” – mondta összefoglalóan a községvezető.

Csíkszentmárton jól működő közösségét, közösségi életét mindenképpen szeretné éltetni a polgármester. Ugyanakkor szeretné a kisközösségeket jobban támogatni, virágzó, fejlődő településsé tenni a községet.

„Szeretném a mezőgazdaságban dolgozókat is egy kicsit összefogni, működjenek együtt. Szeretnénk egy szakembert alkalmazni a községházán, aki csak az ő ügyes-bajos dolgaival fog foglalkozni. Szeretnénk jobban hozzáférhetővé tenni a gazdák számára a támogatásokat. Ugyanakkor a kiskerteseket is szeretnénk megtartani, hogy ne tűnjenek el a háztáji gazdaságok sem. Olyan Szentmártont szeretnék, ahol a kert végében terem a paradicsom, komposztálnak és visszaforgatnak az emberek, de a nagygazdáknak is megéri termelni” – mondta el Potyó Judit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?