FRISSÍTVE – Úzvölgye: a Calea Neamului illegálisan állított fel 150 fakeresztet a rendőrség és a csendőrség orra előtt

A Cale Neamului (Nemzet Útja) Egyesület szervezésében mintegy százan érkeztek meg szombaton az előre meghirdetett időpontra az úzvölgyi katonatemetőhöz, hogy százötven fakeresztet állítsanak a korábban illegálisan elhelyezett, majd bírósági döntés hatására eltávolított ötven betonkereszt helyett. Mint ismert, a Bákó megyei Dormánfalva (Dormănești) korábban azoknak a román katonáknak állított önkényesen emléket, akikről azt tartják, hogy ott vannak eltemetve, azonban csakhamar kiderült, és még a román hatóságok is elismerték, hogy az első és második világháborúban elesett román katonákat nem ott, hanem a comănești-i hősök temetőjében helyezték örök nyugalomra. FRISSÍTÉS: A román szervezet tagjai megkezdte a fakeresztek beásását. FRISSÍTÉS 2: Bár nyilvánvaló a szabálysértés, sem a rendőrség, sem a csendőrség nem lépett közbe. Felhívtuk őket és megkérdeztük, miért. FRISSÍTÉS 3: Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kora este elment az úzvölgyi temetőbe és kijelentette: a törvénynek érvényt kell szerezni. Ugyanakkor beszámolt arról is, hogy milyen kegyeletsértő evés-ivás folyt a hősök temetőjében. 

A valóság azonban kevésbé zavarja a brassói fogorvos, Mihai Tîrnoveanu vezette Calea Neamului követőit, akik szombaton 14 órakor, az előre meghatározott időpontban autóbusszal érkeztek meg az úzvölgyi temetőhöz, melynek bejáratához jól láthatóan kifüggesztették a csíkszentmártoni önkormányzat pénteki határozatát is a temetőszabályokról. Amint a Maszolon megírtuk, ez a szabályzat rögzíti, hogy mit lehet megtenni, illetve mi tilos a sírkertekben. 

Fotók: Beliczay László. A képre kattintva galéria nyílik.

A szabályok előre eltervezett megszegése, illetve szítás, rongálás és birtokháborítás miatt előzőleg feljelentette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Mihai Tîrnoveanut, a Calea Neamului Egyesület vezetőjét a szélsőségesen nacionalista és magyarellenes szervez Úzvölgyébe tervezett szombati akciója miatt - közölte a Hargita megyei önkormányzat.

A szélsőséges szervezet tagjait azonban sem ez, sem a vonatkozó és a rendtartást leszögező és törvényerőre emelő kormányrendelet nem hatja meg, behatoltak a temetőbe és megkezdték a fakeresztek felállításának előkészületeit.

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere - amelynek területén a katonatemető is található - az MTI-nek korábban elmondta: a székelyföldi község lakói nem készülnek Úzvölgyébe, nem kívánnak reagálni a provokációra. „Bízunk a román igazságszolgáltatásban, és abban, hogy a csendőrség, rendőrség teszi a dolgát" - jelentette ki.

A Maszol munkatársa a helyszínen tartózkodik, és jelentette, hogy az akció jelentős rendőri és csendőrségi jelenlét közepette zajlik, egyelőre azonban a rendvédelmi szervek nem avatkoztak közbe, Mihai Tîrnoveanu és csapata zavartalanul jön-megy a hősi halált halt osztrák-magyar, német és szovjet katonák temetőjében.

A hatóságok szeme láttára

A román szervezet tagjai zavartalanul kezdhették meg a fakeresztek felállítását. Hoztak két nagyteljesítményű fúrógépet is, de kézi erővel is ásták a gödröket a keresztek megerősített talapzatának. A hatóságok szeme előtt zajlik a területsértés és a katonai temető engedély nélküli átalakítása. 

A Romania TV műlholdas élő adásban számolt be az úzvölgyi eseményről. A helyszínen lévő riporter szinte extázisban magyarázta, hogy a románok összefogtak és „példás cselekedetet” hajtanak végre a temetőben, ahol „buldózerrel a földdel tették egyenlővé” a „román hősök” emlékhelyeit, a Calea Neamului tagjai pedig most állítják vissza a normális állapotokat.
Arról egy szót sem szólt, hogy engedély nélkül hatoltak be egy olyan területre, amelynek az eredeti állapotába való visszaállításról jogerős bírósági döntés rendelkezett, vagy hogy a Bákó megyei Dormánfalva önhatalmúlag jegyeztette be saját nevére a területet és illegálisan állította fel a betonkereszteket, amiket aztán ő maga távolított el.

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét megkérdeztük, hogy miért nem lépnek közbe, amikor nyilvánvaló módon a rendőrség tudomásával és jelenléte ellenére zajlik a jogtalan temetőátrendezés. Választ azonban egyelőre nem kaptunk, időt kért és későbbre ígért részletes tájékoztatást. 

Miután egyeztetett kollégáival és feletteseivel, a Maszol megkeresésére a szóvivő telefonon elmondta, a szombati úzvölgyi események a Hargita Megyei Csendőrség hatáskörében zajlanak, a rendőrség képviselői csak azért vannak a helyszínen, hogy biztosítsák a Csendőrség munkáját. Kérdésünkre a megyei rendőrségi szóvivő elmondta, a Calea Neamului gyülekezését és temetői akcióját nem a rendőrségnek, hanem a csendőrségnek kell felügyelnie. 

A csendőrség szerint minden rendben

Megkerestük a Hargita Megyei Csendőrséget is. Telefonon Marian Stan csendőrkapitány, a testület sajtószóvivője elmondta: a Calea Neamului Egyesület rendelkeznek engedéllyel az úzvölgyi rendezvényére. Kérdésünkre, ez hogy lehet, mert maga Mihai Tîrnoveanu, az egyesület elnöke nyilatkozta azt, hogy nincs engedélyük, mert nem is kértek ilyet, de akkor mégis ki adott nekik jóváhagyást a szombati úzvölgyi akcióra, a szóvivő azt mondta, „nem tudja”. Kérdésünkre, hogy a Hargita Megyei Csendőrség engedélyezte-e a Nemzet Útja úzvölgyi megmozdulását, nemleges választ adott. 

Marian Stan elmondta továbbá azt is, hogy az úzvölgyi temetőnél a Csendőrség szerint nem történt illegális cselekmény. Emlékeztettük, hogy a temetőkapun kifüggesztve olvashatják a temetői szabályzatot, amit temető tulajdonosának, a csíkszentmártoni önkormányzatnak a pénteki határozata rögzít, amelynek alapja egy kormányrendelet, amit a parlament törvényerőre emelt, és az, ami szombaton a temetőben történt, az ezzel teljes mértékben ellentétes. A csendőrségi szóvivő csak azt felelte: meglátásuk szerint nem történt szabálysértés a Calea Neamului rendezvényén. Akkor is ezt mondta, amikor úgy kérdeztük: szabályos-e az, hogy valakik engedély nélkül (illetve nem tudni milyen engedéllyel) behatolnak egy katonai temetőbe, ahol ásni kezdenek és 150 darab keresztet állítanak, tehát az emlékhely átalakítását hajtják végre?

Románként és keresztényként kért bocsánatot az úzvölgyi cirkusz miatt Bogdan Duca politikai elemző, aki rövid Facebook bejegyzésben reagált a katonai temetőbe szervezett szombati nacionalista akcióról.
„Ennyire képes a román szuverenizmus… Aki nem tudná, hogy miről van szó, abban a temetőben - a nyilvántartások szerint csak egy román katona nyugszik, a megfelelő tiszteletadás mellett -, a többiek földi maradványait átköltöztették a comănești-i hősök temetőjébe, így ebben a haditemetőben osztrák-magyar, német (a második világháborúban is elesettek) és szovjet katonák nyugszanak. Tehát ez az egész cirkusz a románok emlékére elhelyezett keresztekkel egy népi köntösben zajló bohóckodás, egy olyan bohócmutavány, amiért szégyenkeznünk kellene legalább azok emlékére való tisztelettel, akik szörnyű és igazságtalan háborúkban vesztették életüket” - fogalmazott Bogdan Duca. 

Marian Stan kiemelte, ők azért vannak ott, hogy biztosítsák „a rendet” és a részvevők épségét. Ez pedig maximálisan teljesül szerinte. „Ha történik valami törvényellenes, akkor azt utólag kivizsgáljuk és a felelősöket megbüntetjük” – jelentette ki.

Maria Plumbtól, a Hargita Megyei Rendőrség szóvivőjétől ismét megkérdeztük, hogy amennyiben nyilvánvaló módon valaki, vagy valakik törvénysértést követnek el a rendőrség és a csendőrség orra előtt, akkor a rendőrség miért nem avatkozik közbe, ugyanazt a választ kaptuk: a rendőrök azért vannak ott az úzvölgyi temetőnél, hogy „támogatást nyújtsanak” a csendőröknek egy esetleges incidens esetén.

A rendőrség és a csendőrség válaszából tehát kiderült: azért nem lépnek közbe a temető átalakítása és a 150 kereszt felállítása ellen, mert – bár hiába vannak ott, és helyben is cselekedhetnének a szabálysértés elkövetése ellen – utólag vizsgálják majd meg, hogy szabályos volt-e a Nemzet Útja nevű szélsőséges szervezet akciója.

Borboly Csaba az úzvölgyi temetőben: a törvénynek érvényt kell szereni

Hargita Megye Tanácsának elnöke felesége társaságában élő videóban számolt be arról, hogy Úzvölgyébe, a katonatemetőbe látogatott, de ez csöppet sem volt egyszerű, ugyanis a település bejáratánál a csendőrök feltartóztatták, majd pedig nem akarták elengedni. 

„Szörnyű volt! 19 órakor a hősi temetőben a druzsbák úgy szóltak, mintha vágnák az erdőt. Fetrengő emberek, evészet, ivászat, öröm… Milyen tisztelet ez a hősöknek, akár annak az egynek is, aki ott van, vagy ha van több, akkor azoknak is?” – mondta Borboly Csaba arra utalva, hogy az úzvölgyi temetőben a feljegyzések szerint egyetlen román nemzetiségű katonát hantoltak el annak idején.

‼️Kell erőnk legyen a jogainkat érvényesíteni! ‼️Nekünk csak egy fegyverünk van, a törvény és ügyünk igazsága! ????Szégyenfolt Románia becsületén ami ma történt Úzvölgyében! ????Ma a csendőrség és a rendőrség előtt súlyos bűncselekményt követettek el az úzvölgyi temetőben! ‼️Azok a gyengék, akik ma ezt a gyalázatot, a területsértést és a katonai temető engedély nélküli átalakítását végig vitték. ‼️Minden politikus erős és bátor kell legyen, akár helyi, akár orszàgos vàlasztott, és a törvénnyel élve érvényesítse az igazságot. ‼️A félelem nagy úr, ne féljünk, merjünk lépni, mert a törvény mellettünk van. ????Minket az igazság, a hit, a biztonság kell vezéreljen, mi példát kell mutatnunk a gyerekeinknek, a hősök tisztelete nem fúrógéppel, láncfűrésszel történik.‼️ Felelni kell a a mai rongálásért, a birtokháborításért, bízom benne, hogy @Csíkszentmárton Önkormányzata jogait érvényesíti és sürgősséggel eltávolítja a nem kívánatos faelemeket. ‼️Nemzetiségtől függetlenül jár a hősöknek a tisztelet megadása, de ezt békés úton kell elérni, és mi ezt akarjuk, ezen az úton járunk. (Kommentben a temetőben készített videónk, illetve arról is, hogy nem engedtek le, csak több tíz perc késés után!)

Közzétette: Borboly Csaba – 2023. július 8., szombat

„Az úzvölgyi temetőt ma átalakították egy építőteleppé”, jelentette ki a tanácselnök, aki tudatta, még gondolkoznak azon, hogy mitévők legyenek. Kifejtette, egy jogállamban a törvények kellene jelentsék mintannyiunk számára az utat, a törvényeket be kellene tartani, és magyar emberként azt is ismerjük el, hogy a jogainkat is kell használnunk. „Vannak jogaink, vannak szabályaink, de ha ezeket időben nem használjuk, el fogjuk veszíteni őket” – fejtegette Borboly. Hozzátette: „ebben az országban nemcsak a magyaroknak vannak törvényeik, hanem a románoknak is”. „Talán a legfontosabb törvény őseinknek a tisztelete. Milyen példát mutatnak a gyerekeknek azok, akik ma druzsbáznak, fúrnak-faragnak, szétbarmolták a hősi temetőt?” – tette fel a kérdést Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki megerősítette a Maszol korábbi felvetését, miszerint a nyilvánvaló törvénysértés ellen a rendőrségnek és a csendőrségnek fel kellett volna lépnie. „Azt a választ kaptuk, hogy nem történt semmilyen atrocitás, ezért kizárólag Csíkszentmárton önkormányzata tehet bármiféle lépést” – közölte Borboly.

Egy másik videóban egyenesen a temetőből jelentkezett be. Ebben azt mondja: „Itt vagyok az úzvölgyi temetőben és azért jöttem el, hogy megmutassam: nem félünk, és a törvénynek érvényt kell szerezni! Arra hívok mindenkit, hogy ne féljenek. Ma a feleségemmel azért jöttünk ki, hogy együtt imádkozzunk és megmutassuk: nem félünk. Bízom benne, hogy egyre többen lesznek, akik nem félnek. Erre kérek mindenkit” – fogalmazott Borboly Csaba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?