Csíkszentmártoni polgármester: nem lesz könnyű a sírkert eredeti állapotának visszaállítása

Bár két, az erdélyi magyarság számára kedvező jogerős ítélet is született a napokban az úzvölgyi katonatemető kapcsán indított perekben, az illetékesek, köztük Csíkszentmárton polgármestere attól tartanak, hogy nem lesz könnyű a sírkert eredeti állapotának a visszaállítása.

A Bákó Megyei Törvényszék keddi döntésével – melyben jogerősen törli a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) város tulajdonjogát a telekkönyvből – „papíron visszaáll a rend” az úzvölgyi katonatemetőben – értékelte az MTI-nek a szerdán nyilvánosságra hozott jogerős ítéletet Birtalan Sándor csíkszentmártoni polgármester.

A magyar haditemetőt gondozó székelyföldi, Hargita megyei község elöljárója ennek ellenére attól tart, hogy a sírkert eredeti állapotába való visszaállítása „nem lesz egy sétagalopp” – mondta a román nacionalista szervezeteknek a korábbi jogerős ítéletet elutasító nyilatkozataira utalva.

Az úzvölgyi helyzetet békésen, a törvény jegyében kell megoldani, „el kell kerülni a cirkuszt” - hangsúlyozta, és megköszönte a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak a peres ügyekben nyújtott segítséget. Benkő Erika, a szolgálat vezetője szerdán a Maszolnak úgy nyilatkozott: reméli, hogy az újabb jogerős döntés, melynek értelmében Dormánfalvának törölnie kell a tulajdonjogát a telekkönyvből, valamelyest megkönnyíti a törvénytelenül elhelyezett betonkeresztek eltávolítását. Azonban arra számítanak – tette hozzá –, hogy az előző döntés végrehajtása nem lesz egyszerű folyamat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az úzvölgyi katonatemető kapcsán Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke is megszólalt: megelégedéssel nyugtázta, hogy az igazságszolgáltatás kimondta, nem jogszerűen állították fel a betonkereszteket, de azzal is tisztában van, hogy az ítélettől a végrehajtásáig hosszú az út. „Jogállamról akkor lehet beszélni, amikor a bírósági ítéletet betartják, ez igaz az Úzvölgye esetében is: végre kell hajtatni a döntést” – fogalmazott a Krónikának más témában adott interjúban Kelemen Hunor. A politikus emlékeztetett: az RMDSZ 2019-ben „olyan megoldásokat javasolt a katonatemetővel kapcsolatban, amelyek most is érvényesek lehetnek”. Ezekről akkor el is kezdődött az egyeztetés a román és a magyar védelmi minisztérium között – mondta –, ami időközben leállt, de folytatni lehetne.

„Attól függetlenül, hogy egy, kettő vagy három román katona nyugszik ott, valamennyiüket megilleti a tisztelet és kegyelet, viszont nem az a megoldás, hogy más katonasírokra helyezünk törvénytelenül fölhúzott építményeket” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette: akkor az volt a javaslat, hogy számukra külön parcellát lehet nyitni, anélkül, hogy a sírkertet bármilyen formában megbolygatnák. A katonatemetőkben Európa-szerte így oldották meg a kegyeletadást – tette hozzá.

Az úzvölgyi katonatemetőben felállított betonkereszteknél eddig több megemlékezést szervező román nacionalista szervezetek elutasítják a keresztek eltávolításáról szóló bírósági döntést. Mihai Tîrnoveanu, A Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet elnöke saját közösségi oldalán közzétett 38 perces videóban hívta Úzvölgyébe társait, hogy megakadályozzák a betonkeresztek lebontását. „Ott leszek, nem fogom hagyni” – jelentette ki Tîrnoveanu, aki szerint a keresztek eltávolításával a román katonák „lelkét másodszor is megölnék”. George Simion, a Románok Egyesülésért Szövetség (AUR) társelnöke közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy a pénteki bírósági döntés a román hősök iránti tiszteletlenség jele.A fakeresztek több száz magyar honvédnek állítanak emléket – melléjük állított önkényesen betonkereszteket a dormánfalvi önkormányzat | Fotó: MTI

A romániai bíróságok a napokban két jogerős ítéletet is hoztak az úzvölgyi katonatemető kapcsán: pénteken a Bákói Táblabíróság jogerősen kimondta, hogy el kell távolítani a sírkertben felállított betonkereszteket, míg kedden a Bákó Megyei Törvényszék jogerősen törölte Dormánfalva városnak a sírkert fölötti tulajdonjogát. Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.

Kapcsolódók

Kimaradt?