A gyóntatás közben telefonozó pap a tengerpart egyik legnagyobb befektetője lett

Năvodari ortodox papja, Andrei Salomia a román tengerpart egyik legnagyobb turisztikai befektetőjévé nőtte ki magát az elmúlt időszakban.

Isten szolgájának már számos tengerparti nyaralóház, villák és egy tömbház is a tulajdonában van, a közeljövőben pedig Mamaian tervez egy emeletes ingatlant, valamint további nyaralókat felhúzni.

A pap és a felesége tulajdonában lévő Fox Concept Invest Kft. nem rég igényelt építkezés megkezdéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyt a Konstanca Megyei Környezetvédelmi Ügynökségtől. Fotó: Replica de ConstanțaA kérvény egy Mamaia északi részén található területen tervezett épületegyüttes létrehozására vonatkozik: tömbházlakásokat, valamint egy turisztikai célból épülő hétemeletes szállodát is felhúznának. A pap cége már egy négyemeletes tömbházat is birtokol, amelynek apartmanjait rendszerint turisták bérelik ki, emellett van tíz üdülője és két villája szintén Mamaia északi részén.

A papnak egyébként nem okoz gondot a szolgálati hely, vagyis a templom evilági hasznosítása sem. Nem rég azzal keltett felháborodást, hogy a fia mamaiai lakásának teraszára vásárolt bútorzatát a templomban raktározta egy ideig.

Andrei Salomia tavaly március elején vált ismertté, miután lefilmezték, hogy gyóntatás közben a mobiltelefonját nyomkodta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?