„A gyerekek érdekében igyekezzünk az együttműködés és a párbeszéd útját keresni”

Terhelt időszakban kezdődik hétfőn a 2021/2022-es tanév is: a vírus még itt van közöttünk, a szakemberek szerint gyorsabban terjed, mint eddig bármikor, és a társadalmi konfliktusokat még inkább mélyítheti a védőoltással kapcsolatos véleményütközések. A pedagógusnak és szülőknek azonban feladatuk a gyermekek érdekében az együttműködés és párbeszéd útját keresniük, véli Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) szakmai alelnöke, aki útravalót adott az iskolakezdés előtt álló kollégáinak, és a gyermekeknek, szülőknek egyaránt.  

Rendkívül fontos, hogy az iskolák nyitva maradjanak és az oktatás fizikai jelenléttel történjen a következő tanévben, üzente néhány nappal ezelőtt Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Ez azonban elsősorban a pandémia terjedésének gyorsaságától függ.

Mint a tanévkezdés részletes szabályait ismertető miniszterközi rendeletből tudjuk: ha az elmúlt 14 nap alatt regisztrált fertőzési esetek aránya egy településen 6 ezrelék alatti, jelenléti oktatás zajlik a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban egyaránt. Hat ezrelék fölött az oktatás online zajlik, kivéve a bölcsődék, óvodák és speciális iskolák esetében, ahol marad a jelenléti oktatás, hacsak a települést nem vonják vesztegzár alá. Vesztegzár alatti településen a bölcsődék és óvodák is bezárnak, az oktatás kizárólag online történik.

Az új tanévre vonatkozó további szabályok:
* Tanévnyitó ünnepséget csak kültéren szabad megtartani, a résztvevőknek maszkot kell viselniük, és a rendezvény nem tarthat többet másfél óránál.
* A jelenléti oktatáskor szigorúan be kell tartani a higiéniai szabályokat és az óvintézkedéseket (maszkviselés, távolságtartás, fertőtlenítés, szellőztetés).
* Testnevelésórát lehet maszk nélkül, tornateremben tartani, ha az illető településen az elmúlt 14 nap során regisztrált lakosságarányos esetszám kisebb, mint 2 ezrelék. 2 ezrelék fölött a testnevelésórákat csak kint szabad megtartani, maszkot ebben az esetben sem kell viselni.
* A speciális oktatást igénylő tanulók számára fertőzöttségi rátától függetlenül biztosítják a terápiát, fizikai jelenléttel.

Az elmúlt tanévben megszokott forgatókönyvekhez képest biztatónak tűnik, hogy az iskolákban csak 6 ezrelékes fertőzési ráta fölött rendelhetnek el online oktatást, de még nem tudjuk, hogy milyen ütemben fog terjedni a vírus, hogy a delta variáns térnyerése miatt a kedvezőtlen forgatókönyv hirtelen, rövid távon fog bekövetkezni vagy sem, vélekedett megkeresésünkre Ferencz-Salamon Alpár RMPSZ-alelnök. Egyébként már vannak települések, Erdélyben is, ahol a magas incidencia miatt szeptember 13-án nem nyitnak meg a tanintézmények.Forrás: Adobe Stock

A pedagógusszövetség, valamint az ő irányába érkezett visszajelzések szerint a pedagógusok várják a tanévkezdést, ám vegyes érzelmekkel, hiszen szeretnék, ha minél normálisabb körülmények között, akadálymentesen lehetne tanítani. Ugyan a betartandó végleges szabályokat későn, iskolakezdés előtt úgy 10 nappal ismertették a hatóságok, szerinte a tanintézmények számítottak arra, hogy lesznek forgatókönyvek és korlátozások, és ennek szellemében igyekeztek felkészülni a nyár folyamán a tanévkezdésre.

Ferencz-Salamon Alpár figyelmeztetett, hibrid oktatási helyzetek a jelenlegi szabályok között is előfordulhatnak: például akkor, ha egy osztályban egy diák elkapja a koronavírus-fertőzést, a távoktatásba kényszerült osztálytársaknak lehetőségük van a 8. nap után negatív koronavírusteszt eredménnyel visszatérni az iskolapadba, de ha valaki nem szeretné tesztelni magát vagy a szülő megtagadja ezt, számára online folytatódik a tanítás a 14. napig. Ugyanúgy hibrid helyzet állhat fenn akkor is, ha egy tanár valamilyen vulnerábilis csoporthoz tartozik, így otthonról tanítja az iskolába bejáró gyermekeket. „Továbbra is aggódunk, hogy amennyiben lesznek hibrid helyzetek, milyen mértékben és szinten tud megvalósulni a tanítási, tanulási és értékelési folyamat” – fogalmazott Ferencz-Salamon Alpár a digitális oktatáshoz szükséges infrastruktúra máig tapasztalható hiányosságaira.

Az oltás jelentheti az egyedüli kiutat

Meggyőződése, hogy az oltás „az egyedüli mentsvára” a normális körülmények között történő oktatásnak, de az is biztos, hogy erősebb kommunikációs kampányra lenne szükség, mert az álhíreket és az oltásellenes hangokat a hivatalos kommunikáció nem képes elnyomni, mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az elmúlt napokban az országos sajtót is foglalkoztatta, hogy a beoltott szülők érdeklődhetnek-e arról, hogy a gyermekükkel foglalkozó pedagógus védettséggel rendelkezik-e. Az RMPSZ alelnöke szerint ez ügyben rossz irányba halad a diskurzus, hiszen oltott személy is elméletileg elkaphatja a vírust, természetesen azzal a lényeges különbséggel, hogy a betegség lefolyása sokkal kevésbé lesz súlyos, és a fertőzés miatt bekövetkezett elhalálozás esélye is minimálisra csökken. Ezért szerinte ugyanúgy a beoltott tanár részéről is felmerülhet, hogy egyrészt a középiskolás, oltható korú gyermekek be vannak-e oltva, a kisebbek pedig olyan családból jönnek-e be az osztályterembe minden reggel, ahol a szülők védettséggel rendelkeznek, de természetesen a szülő aggodalmai is jogosak.

„Jómagam be vagyok oltva, márciusban kaptam vakcinát. A nyári időszakra saját gyerekeimet nem oltottam be, de következik az, hogy a családomban ezen nagyon komolyan elgondolkozzunk, pontosan ezen perspektívák miatt. Elsősorban nem a társadalmi konfliktusok miatt, hanem a saját gyerekeim jólétét igyekszünk a helyzethez képest a legjobban döntésünkkel biztosítani” – mutatott rá a pedagógusszövetség alelnöke.

„Ez a világjárvány nagy mértékben ellehetetlenítette, rontotta, hogy a szülő, család és az iskola közötti együttműködés pontosan a gyermek érdekében konstruktív, biztos információra alapozott párbeszéd mentén tudjon megvalósulni. Arra bátorítunk minden kollégát, családot, hogy mindenen túlmutatóan a tanítványaink, a gyermekek érdekében igyekezzünk mindig az együttműködés és a párbeszéd útját keresni, bármiről legyen szó” – összegzett a Maszolnak Ferencz-Salamon Alpár.

Kapcsolódók

Kimaradt?