A folyóba esett egy nő Nagyváradon, járókelő húzta ki

Fotó: Bihon

Még mielőtt a mentők a helyszínre érkeztek volna, egy járókelő kihúzta a folyópartra azt a nőt, aki a Nagyvárad központjában a Szent László híd közelében a Sebes-Körösbe esett csütörtökön este.

A folyó erős sodrása miatt több száz méterrel lejjebb, az egykori csillagos hídnál sikerült partot érnie az 50 év körüli nőnek, akinek egy járókelő segített kimászni a partra. Amikor már sikeresen a kijutott a vízből, akkor érkeztek meg a mentők és a tűzoltók, akik létra segítségével kiemelték a folyómederből, majd átadták a mentőknek. A mentőszolgálat közleménye szerint a vízbe esett asszony úszva érte el a partot, amikor átvették, eszméleténél volt és együttműködött a mentőkkel. Az állapota stabil volt, de kihűlés fenyegette, ezért kórházba szállították.

A rendőrség közölte, egyelőre nem tudni, hogyan eshetett bele a vízbe az asszony. Az első információk alapján az idegenkezűséget kizárták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?