Szatmár megyéből több mint ötezer, Mezőteremről háromszáz személyt hurcoltak el Oroszországba kényszermunkára. Sokaknak halálos ítélet volt a munkaszolgálat.

Szombaton a Szatmár megyei sváb településen, Mezőteremen emlékeztek az 1945. januári deportálásra. A megemlékezés a helyi római katolikus templomban kezdődött, Egeli Ferenc plébános prédikációjában az isteni gondviselésről beszélt, visszaemlékezve a zsidók vándorlására és a zsidók történelmére, párhuzamot vonva a svábság történetével. „Isten vezetésével 300 évvel ezelőtt kerültek vidékünkre a svábok, akik példás módon beilleszkedtek az akkori társadalomba, svábba oltott magyarok lettek. Istenszerető emberek voltak. Most Isten gondviselésébe ajánljuk a deportált ősöket, akik már ott vannak mellette az égben” – mondta.

A szentmise ideje alatt a hívek német nyelven is imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért.

A megemlékezés résztvevői a helyi római katolikus temetőbe vonultak, ahol a deportáció áldozatainak emléket állító néhány sírkőnél gyűltek össze. A kövek neveket, helyszíneket, esetenként fényképeket tartalmaznak – a testek viszont valahol egész máshol nyugszanak.

„A világháború vétlen áldozataira emlékezünk itt, akiket a sztálini Szovjetúnió háborús veszteségeinek kárpótlásaként önkényesen hurcolt el kényszermunkára, ahonnan számos honfitársunk nem tért vissza. Hogy érzékeljük ennek a gaztettnek a dimenzióit, 1945. januárjában és februárjában összesen mintegy 70 ezer német származású 17 és 45 év közötti férfit és 18 és 30 év közötti nőt, román állampolgárt deportáltak újjáépítési munkálatokra a Szovjetúnióba. Az elhurcoltak 15-20 százaléka életét vesztette a fagyos tél, az éhezés, a kegyetlen kényszermunka miatt” – mondta emlékezésében Tar Miklós polgármester.

Kaposi Márk, a helyi Német Demokrata Fórum képviseletében is a szörnyű eseményekről beszélt. „A deportálási bizottságok egyik településről a másikra járva állították össze az elhurcolandók listáját, így Mezőterem lakói is sorra kerültek. Az embereket marhavagonokba zsúfolták, és hosszú, megpróbáltatásokkal teli útra küldték őket Oroszország felé. (…) Nem volt biztosítva számukra sem elegendő élelem, sem megfelelő ruházat, sem orvosi ellátás. Mégis, a legnagyobb szenvedések között is élni akartak, és minden erejükkel reménykedtek abban, hogy egyszer még hazatérnek szeretteikhez” – mondta.

A megemlékezésen részt vevő Pataki Csaba megyei tanácselnök felhívta a figyelmet: szinte alig lehet szatmári család, amelynek felmenői között nem volt deportált személy. Magyar Lóránd parlamenti képviselő a szélsőségesek megerősödéséről beszélt. Annak idején a deportáláshoz is szélsőségek eszmék vezettek.

Az emlékezés zárásaként megkoszorúzták a deportáltak sírköveinél elhelyezett keresztet. Ez a hagyományos helyszíne az eseménynek, ahol most is a környező falvak képviselői is koszorúztak.

Mint a Maszol riportere a helyszínen megtudta, remélhetőleg a következő időszakban Mezőterem központjában megépül a deportáció emlékműve, amelybe vésve háromszáz név állít emléket a 80 évvel ezelőtti eseményeknek.