A Román Ortodox Egyház saját fennhatósága alá vonná az ukrajnai román ortodox közösségeket

A Román Ortodox Egyház (BOR) támogatja, hogy az Ukrajnában élő román ortodoxok létrehozzák az Ukrajnai Román Ortodox Egyházat, amely a Román Patriarchátusnak lenne alárendelve – közölte pénteken a G4Media hírportál a BOR zsinati határozatát ismertetve.

A zsinat csütörtöki ülésén egyebek mellett arról döntött, hogy „áldását adja és támogatja az ukrajnai román ortodox közösségek azon kezdeményezéseit, hogy helyreállítsák együvé tartozásukat az Anyaegyházzal, a Román Patriarchátussal az Ukrajnai Román Ortodox Egyháznak nevezett vallási struktúra jogi megszervezése révén”, írja az MTI.

A G4Media szerint a döntésnek politikai vonatkozásai vannak, tekintettel arra, hogy jelenleg az ukrajnai román egyházak egy része az Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU) alárendeltségében szerveződik, míg mások közelebb állnak az orosz ortodoxokhoz.

A zsinati döntés gyökeres álláspontváltást jelent, a BOR ugyanis eddig nem volt hajlandó állást foglalni Ukrajna tekintetében a helyi érzékenységre hivatkozva – írta a román hírportál alapján az MTI.

Ukrajnában alapvetően két ortodox egyház rivalizál egymással. Az egyik a kijevi vezetés által Moszkva-barátnak bélyegzett, Moszkva által pedig történelminek és kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC), amely zsinatának 2022. május 27-i határozatával kilépett a moszkvai patriarchátus fennhatósága alól, a másik pedig az ukrán kormány támogatásával megalapított Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU), amely Konstantinápolytól 2019-ben kapta meg az autokefáliát, azt a státuszt, amikor egy egyház püspöke nem tartozik másik autoritás alá.

Az MTI közölte, a román külügyminisztérium (MAE) adatai szerint (a románnal azonos „moldovai” nyelvűeket is beleértve) Ukrajnának csaknem 340 ezer román anyanyelvű lakosa van, a túlnyomórészt ortodox hitű románok pedig a második legnépesebb kisebbség az orosz után.

A MAE honlapján közölt adatok szerint Csernyovci megyében 181 780, Kárpátalján 32 152 román anyanyelvű lakos él. Odessza megyében 724 lakos románnak, 123 751 pedig „moldovainak” vallotta magát a legutóbbi népszámláláson.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?