Ukrajna kész tárgyalni a kisebbségek helyzetéről Magyarországgal és Romániával    

Romániával és Magyarországgal is tárgyalásokat kezdhet Ukrajna a területén élő román, valamint magyar közösség jogairól. Kijev attól tart, hogy Budapest akadályokat gördít az ukrán európai integrációs törekvések elé a kárpátaljai magyarokat ért jogfosztások miatt.  

Már a héten megkezdődhetnek a tárgyalások az ukrajnai kisebbségek nyelvhasználatával kapcsolatban – hívta fel a figyelmet a Mandiner a Financial Times cikkére. A brit gazdasági lap Olga Sztefanisina, ukrán miniszterelnök-helyettest idézve azt írta: Ukrajna készen áll változtatni a nemzeti kisebbségeket, például a kárpátaljai magyarokat érintő – főleg oktatási jellegű – törvényeken, amennyiben megszületik a megfelelő egyensúly az ukrán és a más nyelveken való tanítás között.”

A politikus elmondása alapján Kijev azért kész változtatni a nemzeti kisebbségeket érintő törvényeken, hogy előmozdíthassa az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatát. Mint ismert, a magyar kormány részéről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban aláhúzta, hogy hazánk addig nem tudja Ukrajna következő európai uniós integrációs lépését támogatni, amíg vissza nem állítják a Kárpátalján élő magyarokat megillető jogokat.

A Financial Times mint rámutatott, a korrupciós problémák mellett a nemzeti kisebbségek jogait érintő intézkedések képezték eddig a legnagyobb akadályát Ukrajna EU-csatlakozási folyamatának. Igaz, a Brüsszel által meghatározott hét mérföldkőből eddig a felét sem teljesítették, noha a kelet-európai ország korábban azt a célt tűzte ki, hogy októberre mindegyiket teljesíti.

A munkácsi magyar középiskola (képünkön) arról számolt be, hogy az új órarendből kivetették a Magyar nép története tantárgyat Fotó: II. Rálóczi Ferenc Középiskola Facebook oldala

Várhatóan a héten megkezdődnek a tárgyalások Ukrajna és Magyarország, valamint Ukrajna és Románia között, amelyek fő témája az Ukrajnában élő kisebbségek oktatása és nyelvhasználata lesz – emeli ki a Digi24 portál által is idézett brit lap. A tárgyalások ugyanakkor nem feltétlenül lesznek sikeresek, hiszen hogy Olga Sztefanisina szerint már a jelenlegi rendszer is „remekül működik”. Mindezt annak ellenére jelentette ki, hogy nemrégiben a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában a magyar, mint idegen nyelvet kívánta volna oktatni az iskola új vezetése, ám ezt végül elnapolták - emlékeztet a Magyar Nemzet. 

Mint arról a Maszol is beszámolt, a felzúdulás ellenére az iskola tanévnyitó rendezvényén az intézmény vezetői nem engedélyezték a magyar jelképek használatát, amelyet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöksége „a minőségi magyar tannyelvű oktatás megmaradásának esélyeinek a csökkentésének” tartott. Szerintük a nemzeti szimbólumok használata semmilyen törvényi előírással nem ellentétes, és Ukrajna függetlensége óta a nemzetiségi nyelven oktató-nevelő intézményekben bevett gyakorlat. A munkácsi magyar középiskola a napokban arról számolt be, hogy az új órarendből kivetették a Magyar nép története tantárgyat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?