Önkéntes kárpátaljai katonát küldött Budapestre nagykövetnek Ukrajna 

Egy önkéntes, részben magyar származású katona lesz Ukrajna új magyarországi nagykövete. A korábbi, az Orbán-kormányt többször élesen bíráló diplomata lecserélése esély jelenthet a magyar-ukrán viszony holtpontól való kimozdítására.  

A 48 éves Fegyir Sándor az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára, és jelenleg az ukrán hadsereg részben magyar származású önkéntesekből álló egységének, a Kárpátaljai Sárkányoknak az egyik vezéralakja. A katonának állt professzor történész, szociológus és filozófus végzettséggel is rendelkezik, édesapja részéről pedig magyar származású is. Saját bevallása szerint ugyan ismeri a magyar nyelvet, de az „irodalmi nyelvvel” még van bepótolni valója - írta a Magyar Nemzet. Fegyir Sándor egyenruháján is vállalja magyar származását. Sőt egy korábbi interjúban úgy fogalmazott: „a magyarok a fronton is büszkén vállalják magyarságukat, és motivációjuk egyáltalán nem tér el a többiekétől.” Ukrajna új budapesti nagykövete korábban sokat méltatta a magyaroktól kapott segítséget a háború kapcsán. Tavaly májusban a Maszol ukrán–magyar fordító segítségével készített interjút Fegyirral. Akkor azt mondta: édesapja félig magyar és félig szlovák, édesanyja pedig félig ukrán és félig olasz, ő pedig kárpátaljai ukránnak vallja magát. „Ukrajna állampolgárai vagyunk. A szülőföld védelme minden ember kötelessége, azért tesszük, hogy később gyermekeink és unokáink szemébe méltósággal tudjunk belenézni. Szerintem szent kötelességünk megvédeni azt a földet, ahol őseink éltek és most a családjaink élnek. És itt nem csak Kárpátaljáról beszélek" - mondta az interjúban. 

A Magyar Nemzet arról is beszámol, hogy Novák Katalin magyar államfő nemsokára ismét Kárpátaljára és Kijevbe látogat, ugyanis elfogadta a soron következő Krími Platform augusztus 23-i találkozóján való részvételt. Ennek értelmében a magyar államfő vélhetően újra személyesen találkozik majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is. A Sándor-palota korábbi közleménye szerint pedig a magyar államfő Kárpátalján fogja ünnepelni augusztus 20-át. Novák Katalin valamennyi nemzetközi fórumon, mint az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyeztetésein, vagy kétoldalú diplomáciai találkozókon elítélte az orosz agressziót, a mielőbbi igazságos békére kérte a háborúzó feleket, és kiállt a kárpátaljai magyarok védelmében - emlékeztet a lap. 

Fegyir Sándor a lövészárokból érkezik a diplomácia világába Forrás: Fegyir Sándor Facebook oldala

Fegyir Sándor korábban a közösségi oldalon fogalmazta meg véleményét a kárpátaljai feszültségekkel kapcsolatban. Szerinte Magyarországon és Ukrajnában is orosz ügynökök terjesztenek hamis információkat a Kárpátalján élő magyarokról azzal a céllal, hogy egymás ellen fordítsák a kárpátaljai magyarokat és az ukránokat. A két nyelven, ukránul és magyarul közzétett Facebook-bejegyzésében a civilben egyetemi tanár Fegyir azt írja: a kárpátaljai magyarok Ukrajna tisztességes állampolgárai, akik más nemzetiségű társaikkal együtt „fegyvert fogtak és elindultak harcba”, mert nem akarják, hogy „az orosz megszállók Kárpátaljára is eljöjjenek és öljék a rokonainkat”. Hozzátette: „hálásak vagyunk magyarországi barátainknak, akik ebben a nehéz időszakban segítenek bennünket”. Megjegyzi ugyanakkor, hogy „azoknak, akik elárulták népüket és csatlakoztak Oroszország szolgálatához, egy dolgot akarunk mondani: ne avatkozzatok be”

Fegyir kinevezésére, illetve arra, hogy a magyar elnök csak három hónap várakozás írta alá az új ukrán nagykövet befogadónyilatkozatát, Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő is reagált. „Új ukrán nagykövet jön, és ez jó. Nepop nagykövet asszony nem szolgálta jól Magyarországon az ukrán érdekeket, Fegyir Sándor viszont sok szempontból jó választás. Hogy miért várt 3 hónapot a Sándor Palota? Mennyit húzták az időt az ukránok az előző két magyar nagykövetnél? Megmondom: 8 és 6 hónapot. Ennyit erről. Ez 3 hónap volt, úgy, hogy mindent megtettek egyes ukrán körök Novák Katalin megsértésére. Hál istennek győzött a józan ész. Novák Katalin augusztus 20-án kimehet Kárpátaljára, hogy együtt ünnepelhessen velük, és ez jó. Megindul egy párbeszéd, és ez jó” - fogalmazott Demkó.

A biztonságpolitikai szakértő az ukrán elnök minapi, kárpátaljai vizitjére is kitért. Ismertette azt, amiről a találkozón jelen volt kárpátaljai magyar vezető ismerőse közölt vele. Mint írta, Orosz Ildikó, a beregszászi magyar főiskola elnöke ugyan nem szólhatott fel, de mások igen. „Összességében a találkozó pozitív légkörben zajlott és hasznosnak tudható be. Pozitív benyomással távozott az elnök és megköszönte Mikita is. Magyar részről elmondták: tisztában vagyunk azzal, hogy az érvényesüléshez tudni kell az ukránt, mint államnyelvet egy szükséges megfelelő szinten (orvosnak, tanítónak, traktoristának más-más), de szeretnénk megőrizni a korábban megszerzett és biztosított jogainkat az anyanyelven való tanulás lehetőségére az oktatás minden szintjén és az anyanyelv használatának lehetőségét a társadalmi élet minden területén. Szeretnénk megőrizni az évtizedek alatt kiépített iskolarendszerünket és továbbfejleszteni azt. Zelenszkij mindent figyelmesen végighallgatott és hosszasan, indulatmentesen reagált" - idézte a találkozóról szóló tájékoztatást Demkó Attila. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?