Koronavírus: Kárpátalja a legszigorúbb besorolásba kerülhet

Fotó: Kárpáti Igaz SzóKárpátalja a határára került annak, hogy átminősítsék a járványhelyzet szerinti legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös kategóriába, mivel naponta mintegy ötszáz súlyos koronavírusos beteg kerül kórházba - adta hírül csütörtökön a TSZN ukrán hírtelevízió.

A koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak leterheltsége 62 százalékos a régióban, ami egyharmaddal haladja meg az országos átlagot. Viktor Ljasko egészségügyi miniszter szavai szerint Kárpátalja jelenleg az egyetlen régiója Ukrajnának, ahol nem javul, hanem súlyosbodik a járványhelyzet. Az elmúlt hét alatt 9 százalékkal nőt a kórházi kezelésre szorulók aránya, és nem csökken a halálozási arány sem. Ezzel együtt változatlanul Kárpátalja az a régiója Ukrajnának, ahol a lakosságarányosan a legkevesebben vették fel a védőoltást.

Mihajlo Poljak, a fertőző betegeket ápoló kárpátaljai regionális klinikai kórház igazgatója elmondta, hogy a kórháza kerülő betegek 97 százaléka oltatlan.

A UNIAN hírügynökség hozzáfűzte, hogy november 30-i adatok alapján az ország régiói közül Kárpátalján volt a kórházak leterheltsége a legmagasabb, az egészségügyi tárca közlése szerint az ágyak 63,6 százaléka volt foglalt, azaz szám szerint 1228 beteget ápoltak kórházban. Eközben országos átlagban a kórházi ágyak 46 százaléka foglalt, és 36 296 beteg volt aznap kórházban.

Ukrajnában csütörtökre az eddig azonosított fertőzöttek száma 13 531-gyel 3 463 872-re, az elhunytaké 525-tel 87 057-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 10 500-zal 381 088-ra csökkent. Az elmúlt napon 3003 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba. A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 11 415 141-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 2 128 347-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Szerdán 210 869 embert oltottak be az országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?