Azok is megtudhattak érdekességeket az Emlékezet jövője projekt és a nagyváradi Tikvah Egyesület képviselői vezette hétfői emléksétán, akik jól ismerik a város nem is oly távoli múltját.

Mintegy harmincan gyülekeztek hétfőn össze Heyman Éva nagyváradi szobránál, hogy Az emlékezet jövője projekt első nagyváradi eseményén részt vegyenek, s az egykori nagy-gettóban sétálva felidézzék azoknak a nagyváradi zsidó íróknak és képzőművészeknek az emlékét, akik a holokauszt áldozatai lettek, vagy éppen túlélték a lágert, és maradandót alkottak a városban (és nemcsak).

Az emlékezet jövője projekt célja, hogy a művészeten és a médián keresztül beszéljünk a holokausztról – mondta indulás előtt Olga Ștefan, aki bemutatta a nagyváradi zsidóság történetét kutató Tikvah Egyesületet képviselőjét, Livia Cherecheșt, illetve Rodica Indiget, aki az Ars Nobilis Kulturális Egyesületen keresztül partnerük például kiállítások szervezésében és Katia Pascariu színművészt, aki az egyes stációknál olvasott fel azokhoz kapcsolódó korabeli leveleket, háború utáni tanúságtételeket.

Már a találkozás helye is jelképes: a Rhédey-kert (ma Bălcescu park) mellett 1944-ben ipari vágány húzódott, onnan indultak el 1944 májusának végén és júniusának elején a váradi és Bihar vármegyei zsidókat Auschwitzba szállító marhavagonok. Livia Cherecheș röviden felidézte a megszorításokat, a numerus clausus bevezetését, a sárga csillag viselésére és a gettósításra vonatkozó rendeleteket, Soós István polgármester lemondását és Gyapay László alpolgármester készségességét is.

Innen deportálták a 13 éves Heyman Évát is, akinek naplójából több részlet is elhangzott az emlékséta során. Bár a Tikvah Egyesület munkájának köszönhetően 2015-ben átadott szobrot Heyman Éva egyik fényképéről mintázták, a shoá összes gyermekáldozatának állít emléket. A szobron egyébként most is volt mécses és friss virág, talapzata előtt pedig a zsidó hagyományt idéző kövek...

Megállók

Az első megálló a ma Ioan Buzoianu, akkor Blaha Lujza utca 7. szám. Innen küldte utolsó levelét 1944. május hetedikén Salamon Juliska, aki évtizedeken át számolt be Bukarestben élő gyermekeinek a város történéseiről. Rövid séta után a Mihail Kogălniceanu és az egykori Zárda (ma Mihai Viteazul) utca sarkához érünk, ahol Bíró József művészettörténész élete elevenedik meg. Édesapját, Bíró Márk iskolaigazgatót sikerült ugyan kimentenie a nagyváradi gettóból és Budapestre vitetnie, ez azonban egyiküknek sem a túlélést, csupán pár hónap haladékot jelentett.

Budapesten 1945 januárjában egy Nagyváradról elszármazott rikkancs felismeri őket, a nyilasok mindkettőjüket a Dunába lövik. Bár a többek között a nagyváradi barokk építészetről és az erdélyi főúri kastélyokról szóló könyvek szerzője mentességet kapott, sorsát nem kerülhette el, ahogyan azok a nagyváradi zsidók sem, akik első világháborús vitézségük miatt kaptak mentességet – elméletben. A gyakorlatban a menleveleket Péterffy Jenő csendőr ezredes egyszerűen eltépte...

A „pénzverde”

Az egykori Dréher sörgyár következik, a „pénzverde”. Mint a túlélők beszámoltak, ez borzalmak helye volt. Péterffy Jenő és csendőrei itt kínozták meg az embereket azért, hogy bevallják: az elkobzások és a gettósítás után maradt-e valamilyen vagyonuk, pénzük, részvényük. Miközben az embereket verték vagy árammal kínozták, gramofon vagy rádió szólt hangosan, hogy elfedje a megkínzottak jajgatását, sokan választották az öngyilkosságot, vagy éppen beleőrültek a kínzásba.

A helyszíne elhangzott Klein Magdolna egyik verse, angolul. A fordítás Susan Geroe, Nagyváradról elszármazott, Egyesült Államokban élő író munkája, ő a szerzője a The Silence of Parents című könyvnek, melyben a kommunista Romániában töltött gyermekkorról második generációban felmerülő kérdésekről szól. Elhangzott Katona Béla (Várad a viharban) és ismét Zsolt Béla neve is, aki a Kasztner-vonattal menekült meg, ám 1949 februárjában belehal betegségébe.

Ki a gettóból

A következő állomás a nagyváradi bábszínház, amelynek egyik meghatározó alakja a nagyszalontai születésű, kényszermunkaszázadot túlélő Fux Pát, aki 1956-tól az intézmény báb- és díszlettervezője volt. Később Izraelbe alijázott, mivel munkái nem voltak összhangban a szocialista realizmus alapelveivel. Szomorú aktualitása is van Fux Pál nevének: a holokauszt áldozatainak általa tervezett emlékművét el akarja költöztetni az önkormányzat, mivel egy bevásárlóközpontot építenének a helyén. Az elhatározás nagy felháborodást váltott ki itthon és külföldön, ennek nyomán sikerült elérni, hogy az emlékművet ne a város szélére, hanem jelenlegi helyéhez közel állítsák fel újra, mondta Livia Cherecheș.

S ha már bábszínház és Fekete Sas-palota: Tibor Ernő európai hírű festőművész festőiskolája ott működött. Körtársai közül elhangzik Grünbaum Ernő, Barát Móric neve is, Alex Leonról a séta utolsó állomásán, A holnaposok szoborcsoport mellett tudhatunk meg többet. A helyválasztás szintén szimbolikus, hiszen a szoborcsoport közelében van Weiszlovits-szálló (ma védőháló borítja az egykor reprezentatív épületet) és a Sonnenfeld-palota, melyben a Sonnenfeld-nyomda is működött. A Holnaposokat sem lehet kihagyni egy ilyen sétán, hiszen Antal Sándor, az első A Holnap antológia szerkesztője szintén a holokauszt áldozata lett.