Nagyvárad egyetlen működő zsinagógájában, majd a holokauszt emlékműnél emlékeztek a váradi deportált zsidókra vasárnap.

A zsinagógában Seidler András, a Zsidó Közösségi Központ vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Antonio Faur, a Nagyváradi Egyetem oktatója idézte fel a vészkorszakot és az 1944-es váradi történéseket. Mint mondta, szükség van arra, hogy ismerjük Várad, Erdély, Románia és Európa történelmét, és azét a közösségét, amelynek ma mintegy 700-800 tagja él a városban.

Az 1994-es nagyváradi történésekről írt például Zsolt Béla Kilenc koffer című regényében, de Heyman Éva vagy Mózes Teréz könyveiből is megismerhetjük, mi történt 1944 áprilisban és májusában Nagyváradon.

Antonio Faur felidézte: Soós István akkori váradi polgármester lemondott tisztségéről tiltakozásként, utódja, a később polgármesterré kinevezett Gyapay László azonban buzgón hajtotta végre az utasításokat. Nagyváradon április elején tették kötelezővé a sárga csillag viselését, május 3-án pedig megkezdődött a gettósítás. Az áram- és vízhiány általános volt, 14-15-en laktak egy szobában, sokakat pedig az egykori Dréher Sörgyárban kínoztak meg. Az úgynevezett nagy-gettóba kerültek a váradi, a kis-gettóba a bihari zsidók, így május 24. és június 3. között mintegy 30-32 ezer embert szállítottak az auschwitzi haláltáborba. A lágerből becslések szerint 2-3000 embert tért vissza Nagyváradra.

A 74 évvel ezelőtt, ezekben a napokban történtek felidézése után hat gyertyát gyújtottak meg a shoá áldozatainak emlékére. Négy gyertyát túlélők, egyet – a gyermekáldozatokért – egy kislány, egyet pedig a fiatalok képviselője gyújtottak meg, majd egy perces csenddel emlékeztek a jelenlévők az áldozatokra.

A hitközség egykori vezetőjének, Vilán Gyurinak nevét viselő kórusa ezután héber, jiddis és magyar, az alkalomhoz illő dalokat adott elő, rövid műsorokat a Va, pensiero (a rabszolgák kórusa Verdi Nabuccojából) zárta.

A megemlékezés a szomszédos iskola udvarán álló holokauszt emlékműnél zárult, ahol Seidler András tudatta az egybegyűltekkel Scheyer Géza halálhírét – az emlékmű léte az ő érdeme – így Shraya Kav rabbi vezetésével az áldozatok után érte is szólt az ima, és elhangzott a Kaddis is. Az emlékezők elhelyezték köveiket az emlékművön, Seidler András befejezésül elmondta: találkozzanak az emlékezők jövőre is, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek: ilyen soha többé senkivel ne történhessen.