Izraeli és amerikai támadás Irán ellen: Ali Hamenei, az iráni legfőbb vezető halott
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt, írja az MTI. Teherán vasárnap megerősítette a legfőbb vezető halálát, aki egy amerikai-izraeli katonai műveletben vesztette életét, számol be a nemzetközi sajtó. Ali Hamenei halálát az iráni állami televízióban is bejelentették, a Forradalmi Gárda pedig „szigorú büntetést” ígért a felelősöknek, írja az Agerpres.
Az amerikai elnök Truth Social oldalán washingtoni idő szerint szombaton kora este közzétett bejegyzésében a „történelem leggonoszabb emberének nevezte az iráni vezetőt”, akinek halála igazságot szolgáltat Irán polgárainak, az amerikainak és mindenkinek, akinek halálát az ajatollah vezette iráni rezsim okozta.

Mint ismert, „megelőző légitámadást” indított Irán ellen az izraeli hadsereg szombaton, és az Egyesült Államok is részt vesz a teheráni támadásokban. Irán is rakétákat lőtt ki Izraelre.
Donald Trump bejegyzésében azt írta, hogy tudomása szerint az iráni Iszlám Forradalmi Gárda, a katonaság, valamint a további biztonsági és rendőrségi erők sok egysége nem akar harcolni, hanem élni kíván a számára felajánlott büntetlenség lehetőségével. Megismételte korábbi szavait, amelyek szerint „most büntetlenséget élvezhetnek, később csak halál lehet a részük”, és arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy álljanak a „hazafiak pártjára”.
„Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta.
Folytatódnak a támadások
Donald Trump bejegyzése szerint Ali Hamenei kiiktatása az Egyesült Államok hírszerzésének és az Izraellel való hírszerzési együttműködésnek köszönhető. „Nem kerülhette el hírszerzésünket és magas fokú nyomkövető rendszereinket, és az Izraellel való szoros együttműködésnek köszönhetően nem tehetett semmit sem ő, sem a vele együtt megölt többi vezető” – fogalmazott az amerikai elnök, aki „vérszomjas gonosztevők bandájának” nevezte Irán eddigi vezetőit.
Az elnök ugyanakkor azt is világossá tette bejegyzésében, hogy az Irán elleni súlyos és célzott támadások megszakítás nélkül folytatódnak majd a jövő héten, illetve egészen addig, amíg nem sikerül elérni a célt, békét a Közel-Keleten és a világon.
Negyven nap gyász és bosszú
„Halálával az Iszlám Köztársaság ténylegesen véget ért, és hamarosan a történelem szemétdombjára kerül” – reagált az X-en a volt sah fia, Reza Pahlavi, idézi az Agerpres.
Az átmenetet egy triumvirátus biztosítja, amely Maszúd Pezeskján iráni elnökből, Gholamhossein Mohseni Ejei-ből, az igazságszolgáltatás fejéből, valamint az Alkotmányőrző Tanács egyik tagjából áll – jelentette be az állami televízió.

Vasárnap reggel több ezren gyűltek össze Teheránban, egyesek könnyes szemmel iráni zászlókat lobogtattak, és azt skandálták: „Halál Amerikára!” és „Halál Izraelre!” – jelentette az AFP helyszíni tudósítója.

Az éjszaka folyamán az Khomeini ajatollah után Iránt 37 éven át vaskézzel irányító vezető halálhírét az utcákon taps és éljenzés fogadta a szemtanúk szerint.

Az iráni média jelentette a legfőbb vezető lányának, vejének és unokájának halálát is. Az iráni vezetés 40 napos nemzeti gyászt hirdetett az állami televízió tájékoztatása szerint.
A szombati támadások olyan helyszíneket céloztak, ahol az iráni vezetés ülésezett, és több magas rangú tisztségviselő, köztük a védelmi miniszter és a Forradalmi Gárda parancsnokának halálát okozták – közölte korábban az izraeli hadsereg. A támadás, amely a Vörös Félhold szerint több mint 200 ember halálát okozta, válaszcsapásokhoz vezetett Izrael és a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonai erők ellen.
.jpg)
Az Iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács közleményében úgy fogalmazott: „Ali Hamenei imám mártíromsága egy nagy felkelés kezdetét jelenti a világ zsarnokai ellen”. A Tanácsot augusztusban hozták létre a katonai stratégia központosítására a 12 napos háború után, amelyben Izrael és az Egyesült Államok támadást intézett Irán ellen.
Lezárták a Hormuzi-szorost
Az iráni Forradalmi Gárda még szombaton közölte, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át, írja az MTI.
A térségben közlekedő hajók rádióüzenetet kaptak a Forradalmi Gárdától arról, hogy "nem engedik át a hajókat a Hormuzi-szoroson" - mondta el a Reuters hírügynökségnek az Európai Unió haditengerészeti missziójának (Aspides) egy tisztségviselője. Nagy-Britannia tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) is arról adott hírt, hogy a térségbeli hajókat értesítették a szoros lezárásáról.
Több tengeri szállítmányozási vállalat jelezte, hogy egyelőre felfüggesztik tevékenységüket a szoroson keresztül. Műholdfelvételeken látszik, hogy számos tartályhajó megállt a szoroshoz közeli nagyobb kikötőknél, például az egyesült arab emírségekbeli Fudzseirában, és nem halad további a Hormuzi-szoros felé.
Kapcsolódó
Egy halálos áldozat Tel-Avivban
Az izraeli mentőszolgálat szombat késő esti jelentése szerint egy negyven év körüli nő meghalt, és sokan megsebesültek Tel-Aviv belvárosában szombat éjjel egy Iránból indított rakéta becsapódásában, írja az MTI. Jelentős károk keletkeztek az épületekben és az autókban is a környéken.

Amikor két épületet közvetlen találat ért, tűz ütött ki, amelyet a katasztrófaelhárítók eloltottak – közölte a rendőrség tel-avivi körzetének parancsnoka. Az egyik épület egyes részei a támadás következtében leomlottak. Számos lakót mentettek ki a csapatok, és több utcában is jelentős a pusztítás.
Rakétasorozatok ébresztették az izraelieket vasárnap
Kora reggel Izrael jelentős részén sorozatos légiriadókra ébredtek, majd az ismétlődő szirénázások közel egy órán át az óvóhelyeken tartották az ország lakosságát, írja az MTI.
A légvédelem sikeresen működött, nem érkeztek jelentések becsapódásokról. Eilaton, Izrael Vörös-tengeri kikötővárosában és az ország több más, déli területén drónokat is elfogott a légierő.
„Győzött igazság, és a gonosz tengelye súlyos csapást szenvedett. Gratulálok Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a vezetésért és az elszántságért, valamint az izraeli hadseregnek a ragyogó végrehajtásért. Továbbra is teljes erővel fogunk fellépni Izrael védelmében” – közölte Jiszrael Kac, Izrael védelmi minisztere az iráni vezetők likvidálása nyomán.
Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg és az Egyesült Államok több hullámban hajtott végre csapásokat Irán-szerte; a célpontok között légvédelmi rendszerek, rakétaindítók, a rendszerhez kötődő létesítmények és katonai parancsnokságok is szerepeltek.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT