Hármas gyilkosság Szatmáron: a saját gyermekük ölhette meg a házaspárt

Őrizetbe vették kedden a Szatmár megyei hármas gyilkosság első számú gyanúsítottját. Az illető nem más, mint a megölt házaspár fia – számoltak be a helyi portálok

Răzvan Renteát közvetlenül a szülei keddi temetése után vitték be a rendőrségre. Azzal gyanúsítják, hogy csütörtök este megölte a Szatmár megyei Apán élő az anyját, apját és a nagymamáját. Az indíték a jómódú szülei pénze lehetett. A temetésen egyébként végig sírt.

Mint korábban írtuk, a házaspárt és az idős asszonyt szokatlan kegyetlenséggel gyilkolták meg: egy kalapáccsal vagy vascsővel szétverte a fejüket a tettes. Holttestükre egy rokon bukkant rá péntek reggel az udvaron, amikor betért hozzájuk, és értesítette a rendőrséget.

Răzvan Rentea jelen volt a helyszínelésen is. Az ügyészek gyanúját az keltette fel, hogy nagyon érdekelték a nyomozás részletei. Különböző ürügyekkel be akart menni a szülei házába a helyszínelés ideje alatt, elképzelhető, hogy bűnjeleket próbált volna eltűntetni. Ugyanakkor az alibije sem volt rendben.

A gyanúsított kihallgatása kedd délután még zajlott. Az ügyészek várhatóan az előzetes letartóztatását fogják kérni a bíróságtól.

Kapcsolódók

Kimaradt?