Cseke Attila: megmérettetünk december 11-én

„Románia parlamentjében 466 hely van, a kérdés, hogy magyarok hányat tudunk elfoglalni, hiszen nincsenek „nekünk fenntartott helyek”, pedig minél több helyünk lesz a román parlamentben, annál nagyobb lesz az erőnk” – mondta csütörtökön Cseke Attila, Bihar megyei RMDSZ-elnök, a bihari szenátorjelölti lista vezetője.

Cseke Attila szerint az RMDSZ-nek sikerült egységes magyar listát állítania, az egységes lista pedig élvezi az anyaország támogatását.

Az RMDSZ választási programjából Cseke Attila elsőként a decentralizáció fontosságát emelte ki, ezen belül is a pénzügyi decentralizációt, mely egyszerűen azt jelenti, hogy az általunk megtermelt javak adói illetékei bennünket gazdagítsanak nagyobb mértékben. A regionalizáció során Biharnak és Váradnak régióközponttá kell válnia, az RDMSZ-nek ugyanakkor van törvénytervezete a 16 régió kialakításáról a jelenlegi nyolc helyett. A tanügyben strukturális átszervezésre és szintén decentralizációra van szükség, hangzott el. A román nyelv tanítása kapcsán meg kell értenie a többségi társadalomnak, hogy nem lehet ugyanazon a tanterv szerint tanítani a román nyelvet magyar anyanyelvű gyermekeknek, mint a román anyanyelvűeknek, ehhez politikai akarat és törvénymódosítás szükséges. Ez egyébként meg az RMDSZ által kitalált projekt, hanem nagyon fontos közösségi igény, tette hozzá a szenátorjelölt.

Lényeges a vasúti és közúti infrastruktúra fejlesztése, az észak- és dél-erdélyi autópályák kiépítése 2020-ig, az észak-erdélyi autópálya 64 kilométeres bihari szakaszát pedig 2018-ig kell befejezni, s az is tarthatatlan, hogy a Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonal villamosítása 50 év után sem történt meg, holott már akkor tervbe vették azt.

Nem kifejezetten kampánytéma, hiszen több éve mondják, hogy fontos a sokgyermekes családok támogatása, erre konkrét javaslataik vannak, például az ingatlan- vagy gépjármű-adó csökkentés, é ide sorolható a rezsicsökkentés is. Ennek kapcsán eredménye is van az RMDSZ-nek, a víz áfájának 9 százalékra való csökkentése, de ezt követnie kell a többi közszolgáltatás áfacsökkentésének is. Szükség van a nyugdíjak értékének megőrzésre, az államnak rá kell jönnie arra, hogy nem buktatnia kell a civil szervezeteket és alapítványokat, hanem támogatni, például a szociális ellátó intézményeknek sokkal nagyobb állami támogatást kell adnia.

A többség és kisebbség viszonyának rendezése is nagyon fontos téma, mondta Cseke Attila, aki szerint az elmúlt három-négy évben egy olyan folyamat zajlik, ami nemhogy nem biztosítja a magyar kisebbség jogainak kiszélesítését, vagy akár azok tiszteletben tartását, hanem ezek szűkítését célozza. A Székely Mikó Kollégium, a marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzete, a csíksomlyói búcsú nem kerülhetett a világörökségi listára és a magyar közösségi vezetők ellen indult eljárásokat említette példaként a bihari szenátorjelölt, aki hozzátette: Románia arra készül, hogy 2018-ban centenáriumát ünnepelje, ennek kapcsán azt kérik, hogy tartsák be, amit a gyulafehérvári nyilatkozatban megígértek a kisebbségeknek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?