Emlékmű és felvonulás a Colectiv-tragédia áldozatainak emlékére
Bukarestben több mint ötezren vettek részt a Colectiv-tragédia emlékére szervezett néma felvonuláson. A tragédia után egy évvel emlékművet is avattak a fővárosban.
A bukaresti Egyetem térről indulva vasárnap délután három órakor ért a több mint ötezres tömeg a tragédia helyszínére, ahol gyertyákat gyújtottak és virágokat helyeztek el.
Vasárnap leplezték le a fővárosi Colectiv klubban egy évvel ezelőtt történt tűzvész 64 halálos áldozatának tiszteletére állított emlékművet is. A leleplezésen jelen voltak az áldozatok szülei, rokonai, barátai, illetve részt vett az eseményen Margit hercegnő, Mária hercegnő és Radu herceg is. Az angyalt ábrázoló emlékművet Elena Surdu Stănescu szobrászművész készítette, az alkotást a tragédia helyszínén állították fel.„Nem engedhetjük, hogy hiábavaló legyen ezeknek a gyermekeknek a halála. Mivel szinte semmilyen következménnyel nem járt a tragédia, legalább ez az emlékmű álljon itt. Egyelőre ideiglenes jelleggel helyeztük el itt. Számunkra a remény és a fény jelképe. Itt haltak meg, innen emelkednek fel a magasba. Mi még reménykedünk abban, hogy néhány dolog változni fog ezek után" - mondta Eugen Iancu, a tűzvészben elhunyt egyik fiatal édesapja, a Colectiv Egyesület tagja.