Klaus Johannis üdvözölte Dacian Cioloș programnyilatkozatát

Klaus Johannis államfő és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) üdvözölte, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig bírálta kedden azt a programnyilatkozatot, amelyben Dacian Cioloș független miniszterelnök fejtette ki nézeteit a következő kormány teendőiről.

Johannis szerint az elveket és nemzeti projekteket tartalmazó platform meghirdetése "jó lépés" volt Cioloș részéről, de "továbbiakra is szükség van". Az elnök, aki korábban pártpolitikai elköteleződésre biztatta Cioloșt, a Románia 100 platform meghirdetéséből arra következtetett, hogy a kormányfő nem zárkózna el a további szerepvállalástól.

Az államfő tagadta, hogy része lenne a volt pártja által választási jelszóként hangoztatott "Johannis-PNL-Cioloș reformtengelynek", de elismerte a nézetazonosságot mindazokkal, akik a román politikustársadalom megtisztulását és megújulását szorgalmazzák. Johannis szerint nem fogja soha arra bíztatni a választókat, hogy egyik vagy másik pártra szavazzanak, de tudatosítani akarja bennük a decemberi választás tétjét. Az államfő szerint a korrupcióellenes, átláthatóságot szorgalmazó erők állnak szemben az igazságszolgáltatást támadó, az üzleti érdekeiket féltő "klikkekkel".

Az államfő lekezelő hangon beszélt a PSD-vel koalícióra készülő Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnökről, aki azt kérte a törvényhozóktól: halasszák el a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló döntéseket, hogy azok ne befolyásolhassák a kampányt. Iohannis úgy vélte, "ez az alak" valójában az igazságszolgáltatástól próbál szabadulni, és hasonszőrű barátait védi. Tăriceanu ellen nyáron vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség.

PSD: Cioloș plagizált

A Szociáldemokrata Párt élesen bírálta mind a szerinte "függetlennek hazudott" Cioloș, mind az államfő "beavatkozását" a választási kampányba. A PSD szerint a Ciolos által publikált platform "illúziók listája", amivel a "program nélküli" jobboldal próbálja becsapni a választókat.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke szerint Cioloș "arra sem volt képes, hogy valami eredetit kitaláljon". A pártelnök plágiumnak tartja az ország közelgő centenáriumi ünnepségére utaló Románia 100 platform címét, mivel a PSD-kormány 2014-ben már használta ezt a címet egy stratégia elfogadásakor.

Kapcsolódók

Kimaradt?