Ambrus Izabella vezeti a Brassó megyei RMDSZ képviselői listáját

Az RMDSZ Brassó megyei szervezete hétvégi küldöttgyűlésének eredményeként Ambrus Izabella jogász a Brassó megyei képviselői lista vezetője – közölte vasárnap az RMDSZ hírlevele.

Kovács Attila, a megyei szervezet elnöke ülésvezetőként nyitotta meg a Redut Kulturális Központban megtartott küldöttgyűlést, ahova egyházképviselők, kulturális és civil szervezetek vezetői, iskolaigazgatók is hivatalosak voltak, valamint szavazati jogot kaptak. Felvezetőjében emlékeztetett: 2012-ben 22 év után veszítette el parlamenti képviseletét a Brassó megyei magyarság. „Most 2016-ban a sikeres önkormányzati választások után elég erősek kell lennünk ahhoz, hogy visszaszerezzük a képviselői helyet. December 11-én nagy esélyünk van erre” – jelentette ki.

A bevezetőt követően a megyei elnök felkérte Ambrus Izabellát, az egyedüli jelentkezőt, hogy mutatkozzon be a küldötteknek, majd ismertesse programját. Ambrus Izabella ügyvédként dolgozott mindaddig, amíg az idei önkormányzati választásokat követően, az eredményes politikai egyezkedéseknek köszönhetően Brassó Megye Tanácsának alelnöke nem lett.

Az RMDSZ életében már 2000-től jelen van, azóta sikerült elindítania az ingyenes jogsegélyszolgálatot, ahol segít a magyaroknak az őket érő jogsérelmek elleni fellépésben. A megyei szervezet egyik alelnökeként, a Nőszervezet tagjaként sikerült még inkább bekapcsolódnia a közösségi munkába.

„Ezidáig nemzetpolitikai kérdésekkel foglalkoztam, azaz olyan kisebbségvédelmi pert is nyertünk, mint a himnusz per, amely során elértük, hogy ne kövessenek el jogsértést a magyarokkal szemben. Munkám során továbbra is felveszem a harcot az anyanyelvhasználat akadályozásával szemben. Ügyvédként tapasztalatot szereztem a kisebbségvédelem terén, és szeretném ezt a tudást magyar közösségünk szolgálatába állítani” – mondta a szakmai tapasztalatairól és a kisebbségi jogok védelméért tett lépéseiről.

Az oktatás terén kifejtett tevékenységéről elmondta, a gyermekközpontú, minőségi oktatás biztosítását ugyancsak fontosnak tartja. Az elmúlt időszakban önkéntesen segített az Áprily Lajos Főgimnáziumnak a pályázatírásban. Itt sikeres volt az iskolabusz-pályázatuk, továbbá ugyancsak pályázati úton számítógépeket sikerült nyerni az iskolának. „A szülői bizottságban egy jó csapat alakult ki, akikkel újabb projekteken gondolkodunk. Ahogy eddig, ezután is szerepet vállalok a helyi minőségi oktatás biztosításában” – részletezte.

A bemutatkozót követően minden küldött leadta szavazatát: 194 küldöttből 142 volt jelen. A szavazatok számlálása alatt Kovács Attila politikai beszámolóját hallhatták a jelenlévők. A sikeres önkormányzati választások eredményeit foglalta össze, majd a parlamenti választásokra való felkészülést taglalta. Elmondta: a sikeres önkormányzati választások után, az erősödő helyi képviselet mellett erős parlamenti képviseletet kell biztosítani a megyének. „Vissza kell tudnunk szerezni a 2012-ben elvesztett képviselői mandátumot, és vissza is fogjuk szerezni. Településeink ügyeit még inkább előre tudjuk vinni, ha a parlamentben van, aki értünk és céljainkért dolgozzon” – magyarázta.

A szavazatszámláló bizottság ismertette a végeredményt: a beérkezett 142 szavazólapból 138 érvényes és 4 érvénytelen szavazat volt. Ambrus Izabella 138 szavazatot kapott, így ő a képviselői lista vezetője.

Kovács Attila szerint a közösségnek olyan parlamenti képviselőre van szüksége, aki a magyar ügy elkötelezettje, aki hozzáértő és párbeszédre törekszik. Szerinte Ambrus Izabella jogászként, az RMDSZ alapembereként, az ingyenes jogsegélyszolgálat éltetőjeként egy nagyon jó jelölt, és megválasztása esetén jó képviselő lehet. „A parlamentben szükség van a tudására, nekünk, magyar közösségnek pedig az értünk végzett munkájára” – mondta a megye elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?