Székelyföldi úthálózat: közösen látott a feljavításához Hargita és Maros megye

Bözödön találkozott és tartott megbeszélést Péter Ferenc és Borboly Csaba, Maros, illetve Hargita megye önkormányzatának elnöke, a két megyét összekötő utakról, azok felújításáról, használhatóvá tételéről.

Az Erdőszentgyörgyről Bözödre tartó útszakasz, ma már kövezett és járható, habár volt időszak, amikor olyan állapotban volt, hogy egyetlen buszjárat sem közlekedett rajta. Igaz, ha egy nagyobb jármű halad végig rajta, akkor a porfelhő miatt ma is alig lehet látni. A Bözödújfalu helyén álló tó partján így is virágzik a turizmus, hozzávetőlegesen 300 hétvégi házat építettek az utóbbi két évtizedben, – tudtuk meg Csibi Attila Zoltán, erdőszentgyörgyi polgármestertől, aki az aszfaltozott úttól a turizmus fellendülését, gazdasági felzárkózást vár.

Ahhoz, hogy valaki Bözödről eljusson Erdőszentgyörgyre, a községközpontba, háromnegyed órát tartott az út még a kövezés előtt. Miután rendbehozzák, ez a távolság tíz percre rövidül. Ez azért is fontos, mert a bözödi lakosság java Erdőszentgyörgyön vagy Marosvásárhelyen dolgozik, a gyerekek iskolába járnak, illetve orvoshoz, vagy gyógyszertárba is ezen az úton lehet csak eljutni. Most egy buszjárat halad át a falun, a reggel Székelykeresztúrról induló járat és délelőtt 10-kor van Bözödön. Délután ugyanaz indul visszafele Marosvásárhelyről. Az iskolásokat az iskolabusz szállítja, amely reggel fél 8 előtt indul a faluból, ha szükség felveszi azokat is akik Szentgyörgyre tartanak.

Hasonló állapotok jellemzik az Etéd felé tartó utakat is, – mondja Szőcs László polgármester, aki szintén az idegenforgalom fellendülésére számít, az ezt követő gazdasági fellendülésre, utóbbitól azt is várja, hogy az etédiek nem vándorolnak el. Jelenleg Marosvásárhelyről csak Segesváron és Székelykeresztúron áthaladva közelíthető meg a falu, amely valamikor egy régióba tartozott Bözöddel, Bözödújfaluval, a megyésítést követően azonban elszakították egymástól. Ha az utat megjavítják, könnyebbé válik a közlekedés, hiszen orvoshoz is inkább Marosvásárhelyre mennek – magyarázza az elöljáró.

A Hargita megyei önkormányzat vezetősége tucatnyi levelet küldött Maros megyébe az két megyét összekötő út megjavítását javasolva, de a korábbi Maros megyei tanácselnök más munkálatokat tartott fontosnak – mesélte Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kiemelve, hogy míg korábban több szálon is össze volt kötve a vidék, most szinte semmi nincs. Közel hét kilométer olyan útszakaszról van szó, amely szinte járhatatlan és olyan köves utakról, amelyeken csak terepjáróval lehet közlekedni – ismertette az utak minőségét Péter Ferenc, Maros megyei elnök. Most egy tíz kilométeres szakasz megépítéséhez láttak hozzá, ami egészen a megyehatárig terjed, onnan Etéd irányába pedig már a Hargita megyei önkormányzat dolgozik. A tíz kilométeres szakasz több, mint 10 millió lejbe kerül. Következik majd egy 5100 méternyi szakasz feljavítása Bözöd és Gagy között.

A munkálatok határideje jövő nyár, július vége, de ha mindennel a terv szerint haladnak, októberben már lesz aszfalt – mondta el érdeklődésünkre Rákosi Csaba projektfelelős.

A környező megyékkel is hasonló kapcsolatot hoznak létre – mondta el Péter Ferenc,–  a továbbiakban a Szeben, Beszterce, Fehér és Kolozs megye önkormányzatainak vezetőségével találkoznak és térképezik fel a megyék közötti utak minőségét. A szomszédos megyék között egyedül a Kolozs megyébe tartó útszakaszokkal nincs gond, azok mind aszfaltozottak, – mutatott rá a Maros megyei elnöke, hozzátéve, hogy azért a helyszíni szemle nem marad el ott sem.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?