Beolvaszthatják a Sapientiába a Partiumi Keresztény Egyetemet

Megszűnik a Partiumi Keresztény Egyetem, és a Sapentia nagyváradi részlegeként működik tovább, ha vezetői nem dolgoznak ki március 2-ig életképes átszervezési tervet a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő intézmény gazdasági talpra állítására. A beolvadás elkerülése érdekében szakok szűnhetnek meg a PKE-n – tudta meg a Maszol.

Portálunk elsőként számolt be tavaly a magyarországi közpénzekből finanszírozott felsőoktatási intézmény anyagi gondjairól. Mint megírtuk, a magyar állami támogatást kezelő Sapientia Alapítvány szeptemberben döntött úgy, hogy körmére néz a PKE-nek. Utóbb a Krónika azt tárta fel, hogy egy belső átvilágítás eredményei szerint az egyetem 3,5 millió lejes adósságot halmozott fel pályázati pénzek hiányos elszámolása és éves túlköltekezései miatt. Ennek következményeként János Szabolcs rektor lemondott, a tisztséget megbízott vezetőként Pálfi József látja el az egy hét múlva esedékes rektorválasztásig.

A Sapientia Alapítvány számára azonban nyilvánvalóvá válhatott, hogy néhány személycsere nem állítja meg túlköltekezést és a hatalmas hiány pótlására sem sikerülhet előteremteni a pénzt. Úgy tudjuk, hogy két hete Kató Béla kutatóriumi elnök Nagyváradra látogatott tárgyalni a PKE vezetőivel, köztük az egyetem elnökével, Tőkés Lászlóval. Útjára elkísérte Brendus Réka kuratóriumi tag, a finanszírozó Bethlen Gábor Alapítvány képviselője is.

Értesüléseink szerint Kató Béla református püspök egy olyan intézményátszervezési terv kidolgozására szólította fel a PKE vezetőit, amivel talpra állítható a súlyos anyagi gondokkal küszködő egyetem. A Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke határidőt is adott: március 2-át. Ugyanakkor kilátásba helyezte a PKE önállóságának felszámolását is, ha nem születik meg a Kolozsvárról kért terv. Ez azt jelentené, hogy a felsőoktatási intézmény a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagyváradi részlegeként működne tovább. A PKE-nek értesüléseink szerint fájdalmas döntéseket kell meghoznia, ha meg akarja őrizni önállóságát: négy szakot is meg kell szüntetnie a költségek csökkentéséért.

Az OTP-nek nem tudnak törleszteni. A Krónika korábbi cikke szerint a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében lebonyolított programok vezettek a legnagyobb mértékben a PKE eladósodáshoz. Az egyetem 14 ilyen programban vett részt, és ezek keretében mintegy 750 ezer eurót hívott le az EU alapjából, az önrész biztosításához azonban mintegy 300 ezer euró banki hitelt kellett felvennie. Mivel a lebonyolított programokat csak késve tudta elszámolni, nem tudta teljesíteni a hitelező bankkal szembeni törlesztési ütemtervet. Így a banki kamatok és a hitel összege folyamatosan növekedett. A Maszol úgy tudja, hogy a PKE az OTP-től vett fel hiteleket, és megpróbálnak tárgyalni az átütemezésükről. Információink szerint a kialakult helyzethez az vezetett, hogy az egyetem nem profi pályázatíró cégek segítségével nyújtott be támogatási igénylést, hanem az oktatók egy része dolgozta ki – nagy összegű tiszteletdíjakért – a pályázatokat.

Sapientia: csak Kató nyilatkozhat

A fejleményekkel kapcsolatban mind a Sapientia Alapítvány, mind a PKE hírzárlatot rendelt el. Azt azonban Brendus Réka a Maszolnak megerősítette: két hete valóban részt vett az egyetem vezetőségével tartott nagyváradi találkozón. Részleteket azonban nem árult el a tanácskozásról. A budapesti nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese arra hivatkozott, hogy egy belső egyezségük szerint a PKE ügyéről csak a kuratóriumi elnök nyilatkozhat. Erre hivatkozott megkeresésünkre Farkas Emőd, a Sapientia Alapítvány irodavezetője is, aki úgy fogalmazott: sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánja az értesüléseinket. Kató Béla pedig lapunk munkatársának azt üzente: nem zárkózik el a tájékoztatástól, de ezt csak személyes találkozón, a jövő hét folyamán kívánja megtenni.

PKE: csak Pálfi nyilatkozhat

Annak ellenére, hogy a PKE a magyarországi adófizetők pénzéből működik, Pálfi József megbízott rektor szintén elzárkózott a kérdéseinktől. „Csak annyit tudok megerősíteni, hogy az egyetem válságban van” – jelentette ki a Maszolnak. Nem jártunk nagyobb sikerrel sem Molnár Erzsébet megbízott gazdasági igazgatónál, sem Maior Enikő rektorhelyettesnél. Mindketten azzal rázták le munkatársunkat, hogy nincs felhatalmazásuk nyilatkozni a sajtónak, és a megbízott rektorhoz irányították.

A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel Együtt a magyar állam tartja fenn.

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?