A PKE szenátusa elfogadta a vezetők lemondását

A magyar állam által fenntartott Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) szenátusa a szerdai estébe nyúló ülésén elfogadta az oktatási intézmény vezetőinek a lemondását – tájékoztatott közleményben a szenátus.

János Szabolcs rektor, Berei Annamária gazdasági igazgató, Horváth Gizella rektorhelyettes és Balogh Brigitta tudományos titkár azt követően nyújtotta be lemondását, hogy egy belső vizsgálat hiányosságokat és szabálytalanságokat tárt fel a felsőoktatási intézmény gazdálkodásában és pénzügyvitelében. Az egyetem lapértesülések szerint az elmúlt években mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel.

A szenátus közölte: az egyetem új vezetőinek a megválasztásáig a lemondott tisztségviselők ügyvivői státusban látják el feladataikat. "A szenátus elkötelezte magát a kialakult gazdasági helyzet következetes kezelése mellett, és tájékoztatja a közvéleményt, hogy az egyetem elfogadott költségvetése biztosítja az oktatási és kutatási tevékenység zökkenőmentességét, valamint az intézmény pénzügyi kötelezettségeinek a maradéktalan teljesítését" - olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

Az egyetem döntéshozó testülete azt is közölte, hogy befejezéséhez közeledik az egyetemi székház építése, küszöbön áll a doktori képzés beindítása anyaországi partnerintézményekkel együttműködésben, és az ütemtervnek megfelelően zajlik egy a hallgatók munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő európai uniós forrásokból támogatott nagyszabású projektje.

Márciusban lesz új rektor

Pálfi József egyetemi docens, a szenátus elnöke az MTI-nek elmondta, a PKE-n folyamatban van a tisztségviselők megválasztása. "Már túl vagyunk a tanszékvezetők megválasztásán, megtörtént a kari tanácsok megválasztása, következik a dékánok és a rektor megválasztása. A választási menetrendnek megfelelően március elején lehet új rektora az egyetemnek" - nyilatkozta a szenátus elnöke.

A hiányosságok észlelése nyomán az erdélyi magyar felsőoktatásra szánt magyar állami támogatásokat kezelő Sapientia Alapítvány átvette a PKE pénzügyi tevékenységének az ellenőrzését, és ettől a tanévtől a magyar állami pénzeket csak az alapítvány jóváhagyásával költheti el a nagyváradi egyetem.

A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel Együtt a magyar állam tartja fenn.

Kapcsolódók

Kimaradt?