Külügyminiszter: beszélnünk kell a melegek házasságát elismerő törvényről

El kell kezdenünk beszélni egy olyan törvényről Romániában, amely lehetővé teszi a melegek házasságát - nyilatkozta Robert Cazanciuc külügyminiszter Bulgáriában egy román-bolgár állampolgári konzultáción csütörtökön.

A tárcavezető azt követően mondta ezt, hogy egy jelenlévő romániai úgy fogalmazott, az LMBTQ személyek másodrendű állampolgárok néhány országban, és valószínű, hogy Romániában elutasítanánk a meleg családok jogállásának rendezését.

A beszélgetésen jelen lévő EB-alelnök, Frans Timmermans erre úgy reagált, hogy holland képviselőként egyike volt azoknak, akik kérték a melegek házasságát lehetővé tévő törvény elfogadását Hollandiában. "Mi voltunk az első ország a világon, amely elfogadta ezt, miközben más országok azt mondták, őrültség, amit csinálunk. Ha megnézik, mi történt azóta, egészen elképesztő (...) Remélem, hogy néhány ország példája ragadós, és jó irányba befolyásolja azokat az országokat, ahol nincs társadalmi előrehaladás ebben a kérdésben. Megértem, hogy néhol sokáig tart mindez, nem lehet erőltetni, de beszélni róla attól lehet" - magyarázta.

Emlékeztetett, az Európai Bizottságnak nincs arra hatásköre, hogy kényszerítse a tagállamokat a melegházasság bevezetésére, de a törekvéseket támogathatja.

"Nem történt világégés azóta, hogy sok helyen engedélyezték az azonos neműek házasságát (...) Rendkívüli szülők lehetnek, nincs bizonyíték az ellenkezőjéről, a gyermekeknek pedig szerető szülőkre van szükségük" - tette hozzá Frans Timmermans.

Robert Cazanciuc elmondta, pár évtizeddel ezelőtt Romániában még bűnténynek számított két azonos nemű közti kapcsolat, ma már viszont ott tartunk, hogy beszélnünk kell egy olyan törvényről, amely lehetővé teszi a melegházasságot az országban.

Kapcsolódók

Kimaradt?