Itt a könnyítés a külföldön szavazó romániaiaknak

Jelentősen megkönnyíti a külföldön élő romániaiak szavazását az államfőválasztás második fordulójában, hogy most már előre kitölthető a szavazati jog gyakorlásához szükséges nyilatkozat.

A külügyminisztérium szerdán közölte, hogy a honlapján már elérhető a formanyomtatvány. Kitöltésével a választó garantálja, hogy nem adta le más szavazókörzetben is a szavazatát. A hamis nyilatkozat bűncselekménynek számít. A hatóságok az intézkedéssel a többszöri szavazást kívánják meggátolni.

Mint ismert, az első fordulóban többek között azért alakultak ki botrányosan hatalmas sorok a külföldi szavazókörzeteknél, mert a pecsételés előtt a választóknak előbb ki kellett tölteniük a helyszínen a nyilatkozatot. Ezt most már megtehetik otthon is, fontos azonban, hogy aláírni a formanyomtatványt csak a választási biztos jelenlétében lehet – figyelmeztet a külügy. 

Kapcsolódók

Kimaradt?