Borbély: Románia ne alkalmazzon kettős mércét a nyelvi jogok terén

Az ukrajnai fejleményekről, a krími ukránok és az oroszajkú lakosság közötti konfliktusok alakulásáról, illetve az ezzel kapcsolatos román parlamenti álláspontról tartott sajtótájékoztatót hétfőn Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke és Petru Filip, a szenátus külügyi bizottságának elnöke.

„Románia elvárja, hogy a Krím félszigeten tartózkodó oroszországi erők tartsák be az Ukrajna szuverenitását és területi épségét garantáló 1994-es Budapesti Memorandum előírásait. Meggyőződésünk, hogy vállalt kötelezettségek betartása, valamint a kisebbségvédelmi normák és az ukrán nyelvtörvény tiszteletben tartása az egyetlen megoldás a térség stabilitásának és biztonságának helyreállítására” – fogalmazott Borbély László.

Hozzátette, Románia továbbra is támogatja Ukrajna európai útját és integrációját, amely csak akkor lehet sikeres, ha tiszteletben tartják a helyi kisebbségi közösségek jogait. Borbély László elmondta, Ukrajnában nagy számú magyar és román közösség él, akik eddig anyanyelvüket szabadon használhatták.

„Elhamarkodott és téves volt az ukrajnai nyelvtörvény hatályon kívül helyezése, de szerencsére ígéretet kaptunk az ukrán hatóságoktól arra, hogy hamarosan visszatérnek a nyelvtörvény előírásaira. Annak ellenére, hogy most együtt harcolunk az ukrajnai románok és az ukrajnai magyarok kisebbségi jogaiért, mikor erről tárgyalunk, Romániában még mindig elutasító magatartást tapasztalunk egyes pártok részéről. Nem lehet kettős mércét alkalmazni, az ukrajnai nyelvtörvény előírásaihoz hasonló nyelvtörvényt itt is érvényesíteni kellene” – szögezte le Borbély László.

Kapcsolódók

Kimaradt?