Winkler Gyula és Szabó Ödön a MIÉRT Akadémián

Winkler Gyula Demokrácia-deficit és kommunikáció-deficit az EU-ban című előadása nagy érdeklődésnek örvendett a XII. MIÉRT Akadémia utolsó napján, vasárnap – tájékoztattak a szervezők. Az európai parlamenti képviselő előadásában az euroszkepticizmusról és Európa jövőjéről is megosztotta gondolatait a közönséggel.

Winkler Gyula elmagyarázta az Akadémia résztvevőinek, hogy a gazdasági válság következményeként az EU társadalmi válságáról beszélhetünk, az Unió jövője válságban van, teret nyert az unió ellenesség. Ezzel ellentétben az EP képviselő továbbra is bizalommal tekint az EU-ra: „Meggyőződéses pro-európaiként az európai unió béke Nobel-díját indokoltnak tartom, mivel az EU-t az emberiség egyik legnagyobb békeprojektjeként is felfoghatjuk”- fogalmazott.

Winkler álláspontja szerint a demokrácia-deficit több úton is csökkenthető, először is szigorúbban kell szabályozni a kinevezett testületek hatáskörét, miközben a választott testületekét növelni kell, a másik lehetőség pedig az információtechnológia fejlődésén alapul. „Bűnbak szerepet kapott az Unió, a nemzeti kormányok rossz döntései is sokszor rajta csattannak, s ez értelemszerűen kedvezőtlen képet kreál róla” – jelentette ki a politikus.

Az EP-képviselő előadása zárásaként Winkler néhány szóban bemutatta a közelmúltban megjelent Új Európát most című, Frank Engel luxemburgi EP-képviselővel közösen írt könyvét. A téma iránt érdeklődő fiatalok lelkesen el is kapkodták a Püspükfürdőre elhozott könyveket.

Mit ér a kommunikáció mögöttes tartalom nélkül?

Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő Amit a politikai kommunikációról érdemes tudni címmel tartott előadást vasárnap a politikai kommunikációról.

A politikus szerint a kommunikáció a legfontosabb része, hogy az elhangzottaknak legyen valódi mögöttes tartalma. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy: nem gond, ha valaki más előkészíti a politikus előadásának anyagát, de fontos, hogy aki beszél, értse azt, amit mond. „Soha ne kerüljetek olyan helyzetbe, hogy tartalom nélküli szöveget kommunikáltok, és ha mondanivalótoknak van mögöttes tartalma, azért álljatok ki, még akkor is, ha a közvélekedés más irányba terel” – fogalmazott.

A képviselő szerint mind a kommunikátornak, mind a politikusnak éreznie kell, milyen irányba megy és mit szeretne a közösség. „Érezzétek, mit kíván a közösség, értékeljetek, és ha kell, álljatok be egy olyan vélemény mögé, amely lehet, hogy éppen nem örvend népszerűségnek, de idővel beérik a kitartásotok gyümölcse” – látta el tanáccsal az Akadémia fiataljait Szabó Ödön.

 

Kimaradt?