Szabályozzák az elektromosroller-kölcsönzést Kolozsváron

Keddi ülésén megszavazta a bérelhető elektromos rollerekre vonatkozó szabályzatot az önkormányzat, bírságokat kockáztatnak a szabályszegők. 

A szabályzat értelmében ezentúl nem hagyhatók szanaszét a bérelhető elektromos rollerek Kolozsvár utcáin. Előírták: ezek a járművek csak a bicikliutakon, ezek hiányában az úttesten használhatók, járdán hajtani tilos. 

Továbbá a parkolásra egy sor szabály vonatkozik: a rollerek nem parkolhatók le a két méternél keskenyebb járdákon, buszmegállókban vagy 25 méteres körzetükben. Ugyanakkor nem parkolhatók le épületek, kerítések mentén, taximegállókban, átkelőhelyeken és ezek 25 méteres körzetében, kocsiknak szánt parkolóhelyeken, zöldövezeteken, útkereszteződésekben, 10 méterre ezek előtt és mögött, építőtelepeken, kocsifeljárókban, kanálisfedőkön.

A rollerek szabályosan csak az utcaszegéllyel párhuzamosan, a járda úttest felőli oldalán parkolhatók le. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a járművek a járda szélességéből legfennebb fél métert foglalhatnak el – sorolta a szabályokat Oláh Emese alpolgármester kabinetje. Ugyanakkor a gyalogosövezetek esetében a rollereket oly módon kell leparkolni, hogy azok ne akadályozzák a gyalogosforgalmat. 

A rollereket kiadó cégeknek egy sor kötelezettségnek kell eleget tenniük az önkormányzattal és a kliensekkel szemben. Csak érvényes engedély esetén tárolhatják a közterületen a rollereket, és kötelesek informálni a klienseket a rollerhasználat feltételeiről. Ugyancsak az ő kötelességük a szabálytalanul leparkolt rollereket begyűjteni, erre 120 perc áll rendelkezésükre. 

Amennyiben ez nem történik meg, a rollereket a Közterület-fenntartó Vállalat gyűjti be és 75 lejes büntetődíjat ró ki az illető cégre. Emellett tárolási díjat is ki kell fizetnie a cégnek, amely napi 16,5 lejre rúg. A szabálytalanul parkolók 200-ról 400 lejig terjedő összeggel bírságolhatók.

(Címlapi illusztráció: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?