Szabályozás lesz a vége a káoszos elektromosroller-kölcsönzésnek Kolozsváron

Közvitára bocsátotta a kolozsvári önkormányzat az elektromosroller-kölcsönző szolgáltatásokat szabályozó tervezetet – közölte közösségimédia-oldalán Oláh Emese alpolgármester. Hozzászólásokat szeptember 21-éig fogadnak.

Mint arról mi is írtunk, számos elégedetlenség fogadta az elektromosroller-kölcsönzés elindítását Kolozsváron: sofőrök, gyalogosok, kisgyermekes szülők és elektromosroller-tulajdonosok emelik fel hangjukat a sokszor szabálytalankodva, figyelmetlenül közlekedők ellen.

Kifogásolták, hogy olykor szerteszét, az utca közepén hagyják leparkolva a járműveket, hogy számos rollerező nem ismeri az alapvető közlekedési szabályokat, és arra is van példa, hogy többen használtak egyetlen elektromos rollert.

Mint a Maszolnak korábban rámutatott, a szolgáltatást igénybe vevők nagy részéről Oláh Emese alpolgármester is lesújtó véleménnyel van. Akkori cikkünk írásakor egyébként még csak a Bolt indított elektromosroller-kölcsönzést, azóta a Lime járművei is megjelentek a városban.

Ezen problémákat enyhítendő, a városháza szabályzatot dolgozott ki az elektromos rollerek használatára. Kolozsvár magyar alpolgármestere Facebook-oldalán azt írta:

  • a szabályzat a rollerhasználatot szabályzó országos törvény előírásaira épül,
  • meghatározza a rollerkölcsönző cégek és a kikölcsönözhető rollerek használóinak a kötelezettségeit, illetve a rollerek tárolását illetően a köztér használatának feltételeit
  • a városvezetés ezzel a szabályzattal szavatolni szeretné a városi közlekedés összes résztvevőjének biztonságát
  • a szabályzat összhangban áll egyéb európai városokban, például Brüsszelben vagy Párizsban érvényben levő szabályzattal.

A közvitára bocsátott szabályzat tervezete itt böngészhető, hozzászólásokat szeptember 21-éig várnak a consultarepublica@ primariaclujnapoca.ro e-mail címen, a polgármesteri hivatal Mócok útja 7. szám alatt működő információs központjánál vagy a polgármesteri hivatal negyedbeli kirendeltségeinél.

Kapcsolódók

Kimaradt?