Koronavírus: Klaus Iohannis a zarándokokat és a bukaresti prefektust is bírálta

Klaus Iohannis államfő úgy nyilatkozott hétfő esti sajtótájékoztatóján: a Szent Paraszkiva ünnepén, Iaşi-ban lezajlott vallási eseményen ugyanazokat a szabályokat kellett volna betartani, amelyeket a kormány megszabott. Ha valaki tételesen eltért a hatósági szabályoktól, azt meg kell büntetni.

„Mindenkinek a kormány által megszabott feltételek mellett kellett volna részt vennie: maszkkal, megőrizve a távolságot, és a hatóságok részéről természetesen kötelezővé kellett volna tenni a korlátozások betartását, aki pedig nem tartja be ezeket, azt meg kell büntetni. (...) Ha tételesen eltértek ettől, akkor bizonyos személyeknek egészen biztosan felelniük kell” – mondta az államfő.


Az államfő elfogadhatatlan nevezte azt a módon, ahogyan Gheorghe Cojanu, Bukarest prefektusa eljárt. „A prefektus attitűdje és az a mód, ahogy eljárt, elfogadhatatlan, és nem maradhat következmények nélkül” – jelentette ki az elnök. Iohannis kifejtette, a lakosságnak joga van a tájékoztatáshoz és ahhoz, hogy „komolyan vegyék őket”, idejében jussanak információkhoz és fel tudjanak készülni a megváltozott forgatókönyvre.

„Nem hinném, hogy nagyon örültek azok a családok, akiknek iskolás gyermekeik vannak, amikor vasárnap este megtudták, hogy keddtől valami megoldást kell találniuk, mert csak online fog zajlani az oktatás” – mondta az államfő.

Kapcsolódók

Kimaradt?