Őrizetbe vették a pénzmosás elleni hatóság volt elnökét

Laurențiu Baranga magas hivatali funkciókat töltött be, pedig érettségije sem volt.

Csalással gyanúsítják, s 24 órára őrizetbe vették Laurențiu Barangát, a pénzmosás elleni hivatal (OPCSB) korábbi elnökét. Baranga karrierje akkor kezdődött, amikor 2012-ben a Polgári Erő (Forța Civică) nevű, később a PDL-be, majd a Nemzeti Liberális Pártba beolvadt politikai szervezet Vâlcea megyei szervezetének az elnöke lett.

Még abban az évben tanácsosnak nevezték ki az államtitkokat nyilvántartó hivatalhoz (ORNISS), melynek idővel aligazgatója lett. Idén szeptemberben Ludovic Orban kormányfő a pénzmosás elleni hivatal vezetésével bízta meg. Baranga pályafutása az OPCSB élén rövidre sikerült, mivel röviddel kinevezése után a sajtóban olyan információk láttak napvilágot, hogy a tanulmányai körül nincs minden rendben.

A magas beosztású hivatalnok 32 éves korában érettségizett, felsőfokú tanulmányait pedig a diplomagyárként elhíresült Teleorman megyei Alexandru Ghica Egyetemen szerezte. Az ellene folyó nyomozás eddigi eredményei alapján úgy tűnik, hogy az időközben lemondott hivatali elnök nem hogy egyetemre nem járt, de még csak le sem érettségizett. Tíz osztály, majd pedig egy szakiskolát bizonyíthatóan elvégzett Baranga, aki, mielőtt politikai vonalon nyomulni kezdett volna, esztergályosként dolgozott.

Az ügyészség azzal vádolja, hogy az ével során 640 ezer lejjel károsította meg az államot. Ezt a pénzösszeget bér formájában kapta olyan állásokban, melyeket nem tölthetett volna be, mivel nem rendelkezett az előírt képesítéssel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?