banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A PSD elnöke szerint a külföldön élő romániaiak csak levélben tudnak majd szavazni

Kihirdette szerdán az államfő a törvényt, amely lehetővé teszi a külföldön élő román állampolgárok számára, hogy két napon át - szombaton és vasárnap - szavazhassanak a parlamenti választásokon, ám a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint erre nem lesz lehetőségük.

Marcel Ciolacu azt nyilatkozta Târgoviştén, hogy a diaszpórában élő román állampolgárok nem fognak tudni szavazni befogadó országukban, ugyanis az illető államok nem fognak engedélyt adni Romániának a szavazókörzetek létrehozására.

„A nagy gond a parlamenti választásokkal az, hogy az összes európai állam közölte velünk: nem fognak beleegyezni, hogy területükön szavazókörzetek nyíljanak. Ez azt jelenti, hogy a diaszpóra nem fog tudni szavazni. Azt hiszem, ez hatalmas kérdőjelt vet fel, amelyet a politikai vezetőknek meg kell tárgyalniuk a parlamentben, és lássuk, mit tudunk tenni” - mondta Ciolacu.

A PSD elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazati jogot az alkotmány szavatolja. „Ha jól emlékszem, 1989-ben ez volt az első cél, ami miatt kimentünk az utcára” - tette hozzá a PSD elnöke.

Constantin-Florin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság elnöke arra biztatta a külföldön élő román állampolgárokat, hogy a levélszavazást válasszák, mivel az egy biztonságos, kényelmes, költség- és kockázatmentes módja a voksolásnak, ami különösen fontos most, a pandémia időszakában, amikor előfordulhat, hogy több államban ne tegyék lehetővé a szavazókörzetek létrehozását.

Az államfő szerdán hirdette ki a törvényt, amely lehetővé teszi a külföldön élő román állampolgárok számára, hogy két napon át - szombaton és vasárnap - szavazhassanak a parlamenti választásokon. A jogszabály többek között előírja, hogy a diaszpórában élők a választókerületükön belül más szavazókörzetnél is voksolhatnak, ha a közelmúltban cseréltek lakhelyet. Ez esetben ők pótlistára kerülnek.

A törvény rendelkezik arról is, hogy ha valamely országban az illetékes hatóságok a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos biztonsági okokból nem engedélyezik szavazóhelyiségek berendezését a külképviseletek székhelyén és/vagy ezeken kívül, nem szervezik meg a szavazást az érintett országban.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?