banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Karanténban ott, ahol nemhogy internet, de víz sincs – szakembert kérdeztünk a hátrányos helyzetűekről

Az intézményes oktatás befagyasztása megvonta a fejlődés lehetőségét a hátrányos helyzetű gyermekektől, hiszen okoseszközök és internet-hozzáférés hiányában ezek a diákok eltűntek az oktatási rendszerből. A koronavírus-válság a hátrányos helyzetű felnőtteket is érinti, akiknek a napi betevő falat beszerzése is gondot okoz, és talán azt sem tudják, miért fontos a maszk, a kesztyű és a fertőtlenítőszer. Pedig a járvány őket is ugyanolyan mértékben veszélyezteti, mint másokat – világosított fel András Lóránd, a Máltai Szeretetszolgálat szociológus végzettségű szakmai koordinátora.

A koronavírus-járvány a hátrányos helyzetű személyeket talán még kiszolgáltatottabbá teszi, mint másokat, hiszen többen munka és oktatás nélkül maradtak, nem beszélve arról, hogy Romániában sokaknak az általános higiéniai feltételek sem adottak, tehát a maximális védekezést és a fertőtlenítést sem várhatjuk el ezektől a személyektől. Hogyan látja, Erdélyben körülbelül hány embert, családot érint ez a nehézség?

Bár ez közhelynek tűnik, mégis társadalmi valóság, hogy a 21. században is folyamatosan mélyül a különböző társadalmi rétegek közötti szakadék. Ezt több kutatás és a szociális munka területén folytatott gyakorlat is alátámasztja. Az is tény, hogy a hátrányos helyzetű közösségek életében hangsúlyosabban képződik le minden társadalmi folyamat, politikai döntés vagy éppen az aktuális járványhelyzet. Ez legtöbb esetben a kiszolgáltatottság eredménye, de nagyon sok egyéb tényező is befolyásolja.

Arra vonatkozóan, hogy ma Erdélyben hány ember él hátrányos helyzetben vagy szegregált (elszigetelt) körülmények között, nem tudok válaszolni, talán a statisztikai hivatal adatait kellene tanulmányozni ez ügyben, azonban legtöbb esetben ezek az adatok sem relevánsak.  A Romániai Máltai Szeretetszolgálat pillanatnyilag az ország több területén foglalkozik hátrányos helyzetű közösségek különböző típusú segítésével. Ezeken a településeken több mint 6000 ember él hátrányos helyzetben, többségében szegregált körülmények között. Ezen közösségek számára a napi betevő előteremtése, a gyerekek oktatása, élettér kialakítása és fenntartása gondot jelentett már a járványügyi helyzetet megelőzően, nem beszélve a higiéniai szükségletek dilemmájáról.

A járványidőszak kezdete óta az agresszív cselekedetek és az illegális szerhasználat is megnövekedett a hátrányos helyzetűek köreiben, hiszen rengetegen maradtak munka nélkül, a tartalékaik pedig mostanra már mind elfogytak. András Lóránd rávilágított, van előrelépés azokban a közösségekben, ahol kollégáival tevékenykednek: ha szükséges, telefonon vagy nyomtatott formában magyarázzák el a gyermekeknek a tananyagot, ételcsomagot, felvilágosítást és támogatást nyújtanak a kiszolgáltatott helyzetben lévőknek, bizalmi kapcsolatot ápolnak a kirekesztett családokkal.

A szegényég nemzetiségtől független, éppen ezért nem helyénvaló az a közszájon forgó állítás, hogy csak a roma lakosság körében találhatunk kiszolgáltatott helyzetbe került személyeket. A többségi társadalom is számon tart szűkölködőket, nehezebb sorsúakat. Kikkel foglalkozik tehát a Máltai Szeretetszolgálat?

Amint azt egy másik megkeresés alkalmával, egy novemberi interjúban, a szegénység világnapja kapcsán is említettem, a szegénység nem válogat. Nemzetiségtől függetlenül szinte egyik napról a másikra kerülhet bárki hátrányos helyzetbe. Úgy gondolom, hogy a szegénység kérdésköre legtöbb esetben gazdasági vonatkozású. A hátrányos helyzetű családok jólétét sok esetben a saját lakóterületük, az adott régió gazdasági helyzete befolyásolja. Természetesen ismerünk olyan eseteket is, amikor a szegregált közösség jóléte nem igazodik a térség gazdasági helyzetéhez, azonban ennek ellenére, az esetek többségében azt tapasztaljuk, hogy abban a régióban, ahol a gazdasági fejlődés foka magasabb, a szegénység aránya kisebb vagy több a megélhetési lehetőség.

A Máltai Szeretetszolgálat küldetése a szegény sorban élők felkarolása, nemzetiségtől függetlenül. Tény, hogy vannak specifikusan roma származású, hátrányos helyzetben élő közösségeknek címzett projektjeink, de ezeket legtöbb esetben a különböző pályázati lehetőségek által előírt kritériumrendszernek való megfelelés céljából nevezzük így. A rendelkezésre álló forrásokat igyekszünk minden esetben – azok eredetétől függetlenül – úgy felhasználni, hogy a legrászorulóbb családokhoz jussanak el. Összességében azt mondhatom, hogy a Máltai Szeretetszolgálat a hátrányos helyzetűekkel folytatott munkája során egyaránt foglalkozik, román, magyar és cigány származású emberekkel is.

Sikerül nyomon követni a hátrányos helyzetűek sorsát? A Máltai Szeretetszolgálatnak van rálátása arra, hogy milyen mértékben nő a kiszolgáltatottság, és hol érinti leginkább a társadalmat? Ha tudják követni ezt a folyamatot, milyen eszközök állnak rendelkezésükre ebben?

A járványhelyzet a civil szférára – különösen a szociális szektorra – komoly hatást gyakorol. Az országos szabályozások arra késztettek bennünket is, hogy az eddigi személy-közeli munkánkat újraértelmezzük. Ez egy komoly kihívás számunkra, és úgy gondolom, minden hozzánk hasonló szervezet számára is, ugyanis szociális, segítő munkát úgy végezni, hogy az ellátottakkal az érintkezés minimális legyen, nagyon nehéz. A járvány megjelenése óta különböző munkamószereket alakítottunk ki, amelyek igyekeznek megfelelni egyrészt a rászorulók igényeinek, másrészt a nem egyszerű és nem túlságosan támogató rendelkezéseknek is. Kiemelném, hogy ehhez a helyzethez, minden egyes kollégánk végtelen türelemmel, kreativitással és szolidárisan áll hozzá. Igazi hősként, komoly szakmaisággal, hivatásszerű eredményekkel végzik a munkájukat, ami kizárólag az ő személyes hivatástudatuk és emberséges magatartásuknak köszönhető.

A Máltai Szeretetszolgálat keresztény missziója, hogy segítsen a bajba jutottakon. Nem tehetjük meg azt, hogy ne legyünk ott, nem menekülhetünk el, hiszen ha valamikor szükség van ránk, akkor az most van. A munkánkat segítik más civil szervezetek is, partnerségben vagyunk több szervezettel és az önkormányzatokkal is. Éppen ezért, ebben az időszakban a közösségekkel való kapcsolattartást 3 fő területen igyekszünk megvalósítani: telefonon, különböző online felületeken és személyesen – bár a személyes jelenlét nagyon sok fejfájást okoz.

A telefonos konzultáció napi szinten történik minden ellátott családdal. Ilyenkor akár 1-2 órás beszélgetést folytatunk, amely olykor csupán egyszerű lelki támaszt biztosít, máskor gyakorlati kérdésekre válaszol, tanácsadást és iránymutatást, felvilágosítást és bürokratikus segédletet tartalmazva, de olyan is előfordul, hogy a kollégák egyszerűen csak mélyítik a bizalmi a kapcsolatot az adott családdal. Az online kapcsolattartás esetében az elkezdett csoportfoglalkozásainkhoz szükséges konzultáció zajlik: oktatási, felvilágosító, szórakoztató és prevenciós munkaanyagok, tantervek, kép és videó anyagok megosztása, számonkérése történik, az iskolai rendszerben elvárt tanulmányi segédlet alapján.

A telepekről fizikailag hiányoztunk egy rövid időre, ugyanis annak érdekében, hogy a kollégáinkat ne sodorjuk veszélybe, fel kellett készülnünk, de az óvintézkedéseket követően, bár csökkentett üzemmódban, igyekszünk fizikailag is jelen lenni az ellátott közösségek életében. Ez azt jelenti, hogy megfelelő felszerelésben, megfelelő távolságtartással, hetente többször, tereplátogatásokat tartunk. A látogatásaink során élelem és segélyosztásra kerül sor, valamint azon családok számára, akik nem elérhetőek online vagy telefonon, nyomtatott formában igyekszünk kézbesíteni az aktuális rendelkezésekről felvilágosító anyagokat, vagy az iskolai tanuláshoz szükséges anyagokat és eszközöket. Emellett segítünk a bevásárlásban, összeírjuk az életvitelhez elengedhetetlen segély-igényeket, valamint a hivatali ügyvitelben is besegítünk.

A kiszolgáltatottság érzete és realitása napról-napra erősödik. Az ilyen helyzetben lévő családok legtöbb esetben a „mit tehetünk” kérdés köré alakították az életüket. Bár naponta látjuk a családok helyzetének romlását, úgy gondolom, az aktuális helyzet valós következményeivel a járvány lejártát követő fél éven belül kell megküzdenünk, ami talán a mostaninál is emberpróbálóbb feladat lesz. Az általunk ellátott családok többsége külföldi vendégmunkából, napszámból, állattartásból, állami segélyekből vagy szabad kereskedelmi tevékenység révén keresi meg napi betevőjét. Amint tudjuk ezek gyakorlása a szociális távolságtartás, valamint a „homme office” üzzemmódra való berendezkedés miatt korlátozódott, csökkent vagy megszűnt. Azok a családok voltak a legjobb helyzetben, akik külföldi vendégmunkából éltek, ugyanis nekik maradtak tartalékaik, azonban ezek mára már elfogytak. A mezőgazdasági munkát végzők helyzete régiónként változott, azonban összességében elmondható, hogy bár az érvényben lévő jogszabályok erre engedélyt adnak, ennek ellenére nagymértékben csökkent az igény az ő munkájukra is. A szociális segélyből élő és a szabad kereskedelmi tevékenységet folytató családok gazdasági helyzete egyelőre nem változott, de jónak semmiképp nem nevezhető.

A megfelelő életkörülmények (víz, villany, ház stb.) hiánya vagy minősége mellett, ezek a családok most hatványozottan szembesülnek a nyelvismeret-, számítógép-, tv-, okostelefon- és információhiány okozta nehézségekkel. Ezeknek sok negatív hatása lehet, amelyek közül a következőket tapasztaljuk: megnőtt az atrocitások, azaz erőszakos cselekedetek aránya, a helyi hierarchiai rendszerek átalakulóban vannak, az illegális szerek és tevékenységek aránya növekvő tendenciát mutat. Mindez valamivel több, mint egy hónap alatt…

De mi történik azokkal, akik számítógép, TV, okostelefon és internet-hozzáférés nélkül élik mindennapjaikat? Van egy réteg, akiről a víruspánik közben teljesen megfeledkeztünk?

A nagy rendszerben biztosan vannak olyan közösségek, akikről nem gondoskodik senki. Azonban azt kijelenthetjük, hogy ott, ahol a Máltai Szeretetszolgálat jelen van, szinte teljességgel kizárt, hogy élet-halál jellegű éhezésről beszéljünk. Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön például az önkormányzatok által támogatott tartós élelmiszercsomagokat kézbesítenek a munkatársaink, és ha azt látják, hogy valahol valamire igény van, ott rögtön jelzik a problémát, amire igyekszünk megoldást keresni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy azokban a közösségben, ahol a Málta jelen van, a bizalmi kapcsolatunk olyan mély a családokkal, hogy mindenki tud rólunk, és mi is ismerjük naprakészen az adott családok problémáit, életét. Ott vagyunk többek között Bihardiószegen, Kisiratoson, Kőröspatakon, Bukarestben, Pitesten, Nagyenyeden. Vannak olyan eseteink, amikor nem indokolt egy adott családnak az életmentő csomag, azonban a „nekem is jár” elven igényt tartanak erre. Ezeket az esteket a kollégák, hála Istennek, a helyén tudják kezelni.

Ott vannak például a tehetséges, tanulni vágyó gyerekek, akik szívesen jártak iskolába, de jelenleg, internet-hozzáférés híján nem részesülhetnek az online tanításban. Az ő felkészítésük, oktatásuk hogyan zajlik?

Az online oktatás az ország minden érintett állampolgárának fejfájást okoz. Szerintem azoknak is, akik kitalálták ezt. Jó kezdeményezésnek tartom, de szüksége lett volna előbb legalább 1 éves próbaidőszakra, és a megfelelő eszköztár és internetelérés biztosítására.

Az általunk ellátott közösségekben hangsúlyosan foglalkozunk a kérdéssel. Az első dolgunk az volt, hogy felvettük a kapcsolatot a helyi iskolák vezetőségeivel és tanáraival, akikkel folyamatos egyeztetés történik: tananyagok egyeztetése, feladatmegosztás Facebook-csoportokban, Messenger-listákon „online after school” üzemmódban, tehát gyakorlatilag napi szinten történik segítségnyújtás a tanulásban. Több olyan gyerekünk is van, akikkel telefonon keresztül napi 1-2 órát tanulnak a kollégák. Sajnos olyan eset is akad, ahol a feltételek adottak lennének, viszont nincs hajlandóság a tanulásra. Öröm az ürömben, hogy tapasztalataink szerint e gyerekek száma elenyésző. Azokban az esetekben, ahol nincs internet vagy megfelelő eszköz, ott nyomtatott formában kézbesítik a kollégák a feladatlapokat, amelyeket telefonon vagy a következő látogatás alkalmával begyűjtenek és értékelnek.

És mi a helyzet azokkal a személyekkel, akik dolgoztak, de megszűnt a munkahelyük? Honnan teremthetik elő a megélhetésükhöz szükséges anyagi javakat, élelmet?

Ez egy országos szinten fejfájást okozó kérdés, amire talán az aktuális kormány tudna válaszokat adni. Nem tudjuk, most abban a fázisban vagyunk, amikor az emberek tartalékai kezdtek elfogyni. Szerencsére az esetek többségében falusi vagy falusias környezetről beszélünk, ahol valamilyenfajta háztáji állattartás és kiskert található, és ez segíthet ebben az időszakban is. Más esetekben a többség igyekszik improvizálni, valószínűleg a társadalom többi tagja is hasonlóan járna el ilyen esetben.

A hátrányos helyzetű személyek, vagy a lakótelepeken élő hátrányos helyzetű közösségek hogyan juthatnak fertőtlenítőszerekhez? Legtöbben mindennemű védekezés nélkül élik az életüket. Mi történhet ezekkel a személyekkel? Előfordulhat, hogy egy-egy közösség tagjait megtizedeli a vírus csak azért, mert nem volt lehetőségük a védekezésre?

Amennyiben hátrányos helyzetű egyénekről, családokról vagy épp közösségekről beszélünk, akkor két típusú életteret különböztethetünk meg. Egyrészt vannak azok a családok, akik a szomszédaink, közöttünk élnek, akik gazdasági helyzetük és az ebből származó hátrányaik miatt, hallgatólagosan vagy nyíltan, ki vannak közösítve. Ugyanakkor vannak azok, akik többen, telepi körülmények között élnek. A kettő között megítélésem szerint, az a különbség, hogy másfajta szabályok érvényesülnek és más típusú szolgáltatások állnak az emberek rendelkezésére.

Más a közösségi kontroll, a „falu szája, rendje” vagy épp a „dzsungel törvénye”, ahogyan a higiéniai biztonság is különbözik egy telepi körülmények és egy relatíve normál környezetben élő hátrányos helyzetű család életében. Éppen ezért a vírusfertőzés veszélye is eltérő, ami miatt lehet, hogy kissé ijesztőbbnek tűnnek a telepek. Sokan hazajöttek, megzavarták az itthon levők békéjét, átlépnek bizonyos írott és íratlan szabályokat, de ezeket az állam illetékes szervei kezelik.

Én nem mondanám, hogy egy telepi körülmények között élő embertől jobban kellene félni fertőzésveszély tekintetében, mint a bolti ajtó fogantyújától vagy attól a személytől, aki normál körülmények között él, de mégis fittyet hány a szociális távolságtartás szükségességére. Ilyen tekintetben pozitív élmény, hogy a teleplátogatásaink során az emberek megértik, hogy 2 méter távolságból kell beszélnünk, a gyerekek tudják, hogy nincs ölelés. Éppen ezért gondolom úgy, hogy ezek az emberek nem fertőzőbbek, mint más. Persze az is tény, hogy ezeken a helyeken, ahol a higiéniai biztonság feltételei nem feltétlenül adottak a fertőzés sokkal gyorsabban terjedhet, de eddig még egy telepünkön sem ütötte fel a fejét a vírus.

A Máltai Szeretetszolgálat egy átfogó roma projektet is létrehozott, ami a személyes jelenléten alapszik. Bár ezt az elképzelést a koronavírus többé-kevésbé módosította, a járványhelyzet előtt mit foglalt magában projekt?

A projekt lényege, hogy a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét módszere révén telepi körülmények között élő közösségekben hoz létre szociális elsősegély központokat, amelyek mobilkonténerekből álló épületegységet vagy vásárolt, bérelt épületeket jelent. Ezekben higiénés blokkot működtetünk mosógéppel, tisztálkodási lehetőséggel, valamint közösségi teret is létrehozunk, ahol pedagógusok foglalkoznak gyerekekkel, felnőtteknek pedig prevenciós és felvilágosító tájékoztatást, életvezetési tanácsadást nyújtanak. A családpasztoráció is működik, ami annyit tesz, hogy családokért felelnek a szeretetszolgálat munkatársai, és arra próbálják őket ösztönözni, hogy egyről a kettőre lépjenek. Ezek mellett egy állandó szociális nyomon követés is zajlik, amely révén a családok életének fejlődését, alakulását követjük.

Innovatív módszerek révén, a „játszva megelőzni” alapján igyekszünk fejleszteni az itt élő gyerekek kompetenciáit és a közösségi igényekre, a közösségek által vezérelt megoldásokat keresünk. Mindenben együttműködünk az adott közösségekkel, és igyekszünk a legtöbb döntésbe bevonni őket. Igyekszünk az adott közösségek teljes társadalmi rétegének problémáit feltárni és a felzárkóztatáshoz szükséges lépéseket megtenni. Tanulunk, adminisztrálunk, fejlesztünk, mosunk, adományt osztunk, orvosi és intézményi segítséget nyújtunk, és nagyon sokat nevetünk, valamint mi magunk is tanulunk a közösségtől. Röviden a közösségekkel élünk és segítjük egymást az úton. Jelenleg néhány szolgáltatástípus szünetel, néhányat a rendelkezéseknek megfelelően átalakítottunk, és van olyan tevékenységünk is, ami a vírus előtti időszakhoz hasonlóan folytatódik.

A hátrányos helyzetű közösségek tagjai a járványhelyzet kapcsán mi mindenért aggodalmaskodnak, milyen visszajelzések érkeznek tőlük?

Az emberi kapcsolat ebben a munkában elengedhetetlen. Olyan, mint a nyáj a pásztor nélkül, azaz egyik sem létezhet a másik nélkül. A kapcsolatunk a kliensekkel több egy egyszerű szolgáltató-kliens kapcsolatnál. Egy kicsit olyan, mint a nagycsaládi viszony. Vannak viták, nehézségek, de sokkal több az öröm, az együttérzés és a sikerélmény. Ezek az emberek és családok pont olyan értékesek és csodálatosak, mint a társadalom bármelyik másik tagja, és ahogyan eltérő gondolataik, vágyaik és érzelmeik vannak, úgy a gondjaik is eltérőek. Nem panaszkodnak többet, mint mások, csak lehet, hogy az igényeiket másképpen fejezik ki: nem fizetésemelésre vagy távol-keleti nyaralásra, hanem hétköznapi apróságokra vágynak. Olyan dolgokra, amelyek mások számára evidensek, mint például a napi betevő biztonsága, a gyerek oktatásához szükséges feltételek, az iható víz, hivatalos áram a házban, vagy épp egy csempézett fürdőszoba. De vannak a többségi társadalommal azonos igényeik is: aszfalt az utcán, magasabb bérek, közbiztonság. A felsoroltak mellett talán a legjobban a megbecsülésre és tiszteletre vágynak, vagy csak egyszerűen a megvetettség érzésének a levetkőzésére.

A mostani járványhelyzet talán jó lehetőség arra, hogy ilyen kérdéseken is elgondolkodjunk. Örömünkre szolgál, hogy ezt sokan szolidárisan meg is teszik, ugyanis soha nem tapasztalt összefogással találtuk szemben magunkat. Húsvét előtt volt, aki meleg ételt ajánlott fel nagyobb mennyiségben. És általánosságban véve sok felajánlást kaptunk, amely megnyugtató, tehát köszönet azoknak, akik segítettek! Most derült ki, hogy vannak olyan személyek, akik eddig is segítettek, csak most nem mernek kimozdulni otthonról, félnek a vírustól, így minket kértek meg hogy vigyük el a segítségüket.

Meg vagyok győződve arról, hogy egy új időszak kezdődik, hisz nagy eséllyel a jelen helyzet felébreszti az emberekben a szolidaritás érzetét, amely révén többen félretehetik előítéleteiket és megérthetik, hogy mi zajlik egy ilyen közösség mindennapjaiban „szociális vírussal” vagy anélkül.

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?