Álarcos banda követett el erőszakos rablást Háromszéken

Uzon községben sorozatban követnek el erőszakos rablásokat ezekben a napokban. Miután péntek hajnalban két férfi felrobbantotta a helyi bankfiók bankautomatáját, szombaton a községhez tartozó Szentivánlaborfalván egy másik rablóbanda tört be egy lakásba, és kifosztotta a családot.

Az álarcos rablók először a családi ház udvarán lévő kutyákat altatták el, majd behatoltak a lakásba, megverték a házaspárt és a házban talált pénzzel elmenekültek. Az esetről szombaton este 8 órakor riasztották a rendőröket az 112-es hívószámon.

Az álarcos rablók által megvert asszonyt és férfit kórházba szállították, ahol ellátták sérüléseiket, majd hazaengedték őket. Radu Stroe, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője elmondta, minősített rablás gyanújával indítottak nyomozást és bűnvádi eljárást. Minden jel arra mutat, hogy a rablók ismerhették a járást, hiszen az udvaron lévő kutyák elaltatását követően azt is tudták, honnan vigyék el a háziak pénzét.

Mint arról beszámoltunk, a szombat esti szentivánlaborfalvi rablást megelőzően, egy nappal korábban robbanás hangjára ébredtek Uzon község lakói. A rendőrség tetten ért egy 25 és egy 38 éves férfit, amint az általuk felrobbantott bankautomatából szedték ki a pénzt. Később egy brassói benzinkútnál elfogták harmadik tettestársukat is, aki a robbantásos bankrablással foglalkozó két férfit Uzonba szállította.

Kapcsolódók

Kimaradt?