FRISSÍTVE – Bankot robbantottak: kiürítettek egy-egy pénzkiadó automatát Arad és Temes megyében

FRISSÍTVE: Felrobbantottak egy bankautomatát péntek hajnalban Aradon, nem sokkal később pedig a Temes megyei Belencén is egyet. A bennük lévő pénzt elvitték a rablók.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányságot hajnali 3 óra 20 perckor riasztották, hogy az újaradi Temesvári úton lévő egyik bankfiók pénzautomatáját felrobbantották, és a benne lévő kazettákat – amelyek a bankjegyeket tartalmazzák – elvitték.

A biztonsági kamera felvételein annyi látszott, hogy két álarcos személy közelít a bankfiókhoz, majd festékszóró spray-jel lefújják a kamerákat, hogy ne rögzítsék a történteket. A szemtanúk egy sötét színű terepjárót láttak a helyszínen – írták a rendőrség közleményében. Azt még nem közölték, mekkorra értékű volt a zsákmány.

Elképzelhető, hogy összefüggés van a mostani rablás és az egy hónapja meghiúsult akció között. Akkor az egyik aradi barkácsáruház bejáratánál felállított pénzkiadó automatát próbálták meg elrabolni a betörők úgy, hogy a gépezetet a gépjárműhöz kötötték, hogy kiszakítsák a helyéről, de nem jártak sikerrel, és elmenekültek a helyszínről. Akkor is egy sötét színű terepjárót használtak az elkövetők, akiket azóta sem kaptak el.

Temes megyében is hasonló volt a módszer

Robbantással törtek fel egy bankautomatát csütörtökről péntekre virradóan a Temes megyei Belencén – közölte a megyei rendőrség.

Aurora Voicilă, a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint 4.30-kor érkezett a riasztás, hogy Belencén felrobbantottak egy bankautomatát. A tettesek magukkal vitték az automatában talált pénzt. Az okozott kárról még nincsenek információk.

Megsokasodtak a bankautomaták elleni merényletek, hétfőn például a hegyvidéki Sinaián is hasonló módon zsálkmányoltak pénzt ismeretlen tettesek.

Kapcsolódók

Kimaradt?