Johannis figyelmeztette a prefektusokat, hogy a helyzet súlyos

A helyzet súlyossága miatt aktívnak kell maradni, üzente Klaus Johannis államelnök csütörtökön a prefektusoknak és a kormány fennhatósága alá tartozó intézmények vezetőinek.

„Felkérem önöket, hogy legyenek nagyon aktívak! Tegyenek meg mindent, amit a központi hatóságok kérnek. Értsék meg, hogy a helyzet nem csupán bonyolult, de súlyos is. Tőlünk mindannyiunktól függ, miként vészeljük át ezt az időszakot. Ha mindannyian nagyon jól végezzük munkánkat, megvan az esélyünk, hogy hozzávetőlegesen jól vészeljük át ezt a nagyon bonyolult időszakot” - mondta az államfő a Ludovic Orban kormányfővel, Marcel Vela belügyminiszterrel, a prefektusokkal és intézményvezetőkkel tartott távértekezleten.

Rámutatott, a koronavírus terjedésének fékezése, az ezt célzó intézkedések meghozatalának lehetővé tétele érdekében hirdette ki a szükségállapotot. A kormány szerdán meghozott egy sor nagyon fontos intézkedést az állampolgárok és a gazdaság védelmében, és a prefektusoknak és intézményvezetőknek nagyon jól kell végezniük a munkájukat ahhoz, hogy a szükségállapot is jól működjön, mutatott rá Johannis.

„A romániaiak azt várják tőlünk, hogy megoldjuk Románia problémáit, és nekünk ezt kell tenni. (...) A statisztikák szerint ma 300-nál kevesebb eset van Romániában. De az esetek száma nőni fog. Ez világos, a szakemberek azt mondják, a járvány tovább fog terjedni” - nyomatékosította az államfő a kormány területi képviselőinek.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?