Nincs roham: normális ütemben zajlik a határátkelés Borsnál

A Bors–Ártánd határátkelőnél jelenleg normális ütemben dolgoznak, körülbelül 20 perc a várakozási idő – jelenti tudósítónk.

Az országba befelé öt sávon, Romániából kifelé négy sávon halad a személygépkocsi-forgalom, nem kaptak értesítést arról, hogy megrohanták volna a határátkelőt – tájékoztatta a Maszolt Luminiţa Bondar, a Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség szóvivője, akit röviddel a magyar országhatár lezárása előtt kerestünk meg.

A szóvivő azt is elmondta: a teherautók befelé két, kifelé három sávon haladhatnak. A várakozási idő Nagylak II-nél nőtt a teherforgalom számára, ott több mint 180 percet kell várakozniuk a kamionoknak, annak ellenére, hogy az országba befelé és kifelé is három-három sávon dolgoznak. A szóvivő egyébként azt javasolta: mindenki kövesse figyelemmel a határrendészet oldalán elérhető adatokat.

Az ingázók kivárnak

Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan érinti a magyar országhatár lezárása a határon át ingázókat, akik például Biharkeresztesről járnak át dolgozni. Egyiküket, Vincze Csabát a nagyváradi munkahelyén értük el. Tőle megtudtuk, hogy kedden nem indulnak el, megvárják, mik a fejlemények. Mivel az ingázók legtöbben kettős állampolgárok, elméletileg jöhetnének és mehetnének, de jobbnak látják kivárni, mi történik holnap – tette hozzá.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja.

Vincze Csaba azt is elmondta: aki nem rendelkezik kettős, csak román állampolgársággal, annak veszélybe kerülhet az egzisztenciája, és az is kérdéses, hogy ha valaki elveszíti a munkahelyét, hogyan tud eljárni például a munkanélküli segély ügyében, ha a nem magyar állampolgárok előtt zárva lesz a határ.

Bihar megyében továbbra is egyetlen Covid-19-fertőzött van, tájékoztatott a Bihar megyei Közegészségügyi Igazgatóság. Karanténban 73-an vannak, kórházban 19-en, s ugyancsak 19 negatív teszteredmény érkezett vissza Biharba március 15-én reggel 9 órától ma 15 óráig. Otthoni karanténban jelenleg 297-en vannak, 160-an az általuk kitöltött kérdőívek nyomán, 137-en a hozzátartozóik.

Kapcsolódók

Kimaradt?