FRISSÍTVE - Részben eltörli a különnyugdíjakat a kedden elfogadott törvény

FRISSÍTVE: A parlament rendkívüli ülésszakának keddi vitanapján,  247 szavazattal, 21 tartózkodás mellett, döntő fórumként elfogadta a képviselőház a különnyugdíjak részleges eltörléséről szóló törvénytervezetet. A jogszabály a bírákat, az ügyészeket, a pilótákat és a diplomatákart érinti, a katonák, a rendőrök és titkosszolgálati alkalmazottak megőrizhetik a speciális járandóságukat. Az RMDSZ az összes különnyugdíj eltörlését javasolta. A megszavazott törvény azonban nagy eséllyel megbukik az alkotmánybíróságon, mert a bírák különnyugdíjának eltörlését korábban már megtiltotta a taláros testület. 

A parlamentnek hétfőn elkezdődött rendkívüli ülésszakában keddre tűzték ki a különnyugdíjak eltörléséről szóló tervezet vitáját. A kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) a katonai különnyugdíjak megtartását szerette volna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ valamennyi megszüntetését, illetve megadóztatását javasolta, akárcsak az ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), amely viszont arra épített, hogy népszerűségnövelő módon megszavazza a tervezetet, abban bízva, hogy az alkotmánybíróság úgyis visszautasítja.

A vita előtt elbukott az a javaslat, hogy a munkaügyi bizottságban tárgyalják újra a különnyugdíjak eltörlésének tervezetét. Ezt a képviselőház munkaügyi bizottságának keddi ülésén Cristian Seidler, a USR frakciójának tagja nyújtotta be, de a bizottság PSD-s elnöke, Adrian Solomon honatya elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy az szabályzatellenes. Seidler azt indítványozta, hogy vegyék ki a tervezetből azokat a részeket, amelyek alkotmányt sérthetnek.

Solomon azonban azzal replikázott, hogy a szabályzat értelmében a képviselőház plénuma dönthet csak úgy, hogy újratárgyaljanak a szakbizottságban egy tervezetet, amely a plénum aznapi napirendjén szerepel. Az USR képviselőjének az volt az ellenérve, hogy már korábban is jártak így el, éppen a szakbizottság elnökének javaslatára. Solomon végül szavazat alá bocsátotta a napirendet, amelyen nem szerepelt a különnyugdíjak tervezetének újratárgyalása. Seidler javaslata így elbukott.

Az alsóház munkaügyi bizottsága decemberben fogalmazott meg kedvező jelentést a különnyugdíjak eltörléséről szóló tervezet kapcsán. Ennek értelmében eltörlik a képviselők és szenátorok, a bírák és ügyészek, a bíróságok és ügyészségek kiegészítő szakszemélyzete, a különleges státusú köztisztviselők, a diplomáciai testületek tagjai, az alkotmánybíróság tagjai, valamint a polgári légi közlekedési személyzet különnyugdíját. Az intézkedés alól kivételt képeznének a védelmi minisztérium, a belügyi tárca és a titkosszolgálatok alkalmazottai, valamint a börtönigazgatóság alkalmazottai. Megtarthatják életjáradékaikat a sportolók, illetve a közhasznúnak nyilvánított szakmai szervezetek tagjaiként dolgozó művészek és újságírók.

Orban: minden különnyugdíjat a PSD vezetett be

Majdnem minden különnyugdíjat a szociáldemokrata többség vezetett be különböző törvényekkel – jelentette ki Ludovic Orban kormányfő, a PNL elnöke a tervezet vitáján. „Azt hiszem, majdnem az összes, ha nem az összes különnyugdíjat a PSD-s többségű kormányok vezettek be különböző törvények révén. A kezdeményezők között vannak olyanok, mint például Florin Iordache képviselő, aki négy olyan tervezetet írt alá, amely nem a hozzájárulás elve alapján javasolta bizonyos nyugdíjak kiszámítását” – fejtette ki Orban.

Az ülésen Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke bejelentette: a különnyugdíjak eltörlésére fognak szavazni, és ellenezni fogják, hogy a tervezetet visszaküldjék a szakbizottsághoz. A jogszabály esetleges alkotmányellenességéről Ciolacu azt mondta: annak kell felvállalnia ennek felelősségét, aki benyújtotta a jogszabály tervezetét. „A PNL és az USR két hónapon keresztül propagandacélokra használta fel a különnyugdíjak eltörlésének javaslatát. Ha a törvénytervezet alkotmányellenesnek bizonyul, azt jelenti, hogy a PNL propagandacélokra használt egy olyan tervezetet, amelyről nagyon jól tudta, hogy semmi hatása nem lesz” – vélekedett a PSD ügyvivő elnöke.

A legmagasabb különnyugdíj havi 77 ezer lej

Romániában jelenleg 77 ezer lej a legnagyobb különnyugdíj, és ezt egy olyan személy kapja, aki a kommunista rendszerben volt börtönparancsnok – mondta Florin Roman liberális párti képviselő az alsóház rendkívüli plenáris ülésén. A PNL képviselője ezt „Románia legarcátlanabb különnyugdíjának” minősítette. Roman azt is elmondta, az illető különnyugdíja 2017-ben még 33 400 lej volt, azóta 77 ezerre emelkedett.

A honatya azt is közölte: kilenc olyan törvény van hatályban, amely a különnyugdíjakat szabályozza. A plenáris ülésen arra kérte kollégáit, hogy szakítsák meg a különnyugdíjjal ápolt „testvéri” kapcsolatukat, és fordítsák figyelmüket a lakosság felé.

Az RMDSZ halasztást kért, majd tartózkodott

Korodi Attila frakcióvezető a Maszolnak elmondta, az RMDSZ a vita elhalasztását kérte, mert a plénum elé kerülő szakbizottsági jelentésben nem szerepelt került be az a javaslatuk, miszerint az összes különnyugdíjat töröljék el vagy adóztassák meg. „Azt kértük, hogy javítsák ki a jelentést, de az ülésvezető nem volt hajlandó erre visszatérni” – magyarázta. A politikus elmondta, az RMDSZ emiatt tartózkodott a szavazáson.

Korodi Attila szerint a kedden elfogadott törvénnyel szemben több alkotmányossági aggály is felmerülhet. „Egyrészt sérült a törvényhozási procedúra. Másrészt a törvény eltörli a bírák különnyugdíját, de meghagyja a titkosszolgálati alkalmazottakét, tehát diszkriminatív is” – mondta az RMDSZ frakcióvezetője.

Megbénul az igazságszolgáltatás?

A képviselőházi szavazás előtt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ismételten kérte a parlamenttől, hogy ne törölje el az igazságszolgáltatásban dolgozók szolgálati nyugdíját. Ha mégis megvonják speciális járandóságot, a bírósági jegyzők és a kisegítő személyzet is felfüggeszti tevékenységét – közölte egy szakszervezeti vezető.

A CSM közleménye szerint a tanács január 21-ére összehívott közgyűlése egyöntetűen úgy foglalt állást, hogy „a szolgálati nyugdíjak eltörlése negatív hatással lesz az ügyészek és bírák státuszára és függetlenségére”, és felhívta a figyelmet az ilyen intézkedéssel járó veszélyekre. A múlt héten országszerte számos bíróság bejelentette, hogy felfüggeszti a tevékenységét, amennyiben a parlament eltörli a szolgálati nyugdíjukat.

A parlamenti szavazás után a legfelsőbb bíróság közölte: megtámadja az alkotmánybíróságon a törvényt.

Kapcsolódók

Kimaradt?