Nagyon rossz hírt hozott Washingtonból Adrian Zuckerman

Az Egyesült Államok a közeljövőben várhatóan nem törli el a vízumkötelezettséget a román állampolgárokkal szemben - derült ki Adrian Zuckerman, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének nyilatkozatából.

A diplomata a Ziarul de Iasi című helyi újságnak adott interjút, amelyből hétfőn a román hírtelevíziók idéztek részleteket. A román állampolgárokkal szembeni vízumkötelezettségre vonatkozó kérdésre válaszolva az amerikai diplomata elmondta: nem hiszi, hogy 5-10 hónap alatt megoldódik ez a probléma, de reményét fejezte ki, hogy a román állampolgároknak nem is kell majd 5-10 évet várniuk arra, hogy vízum nélkül utazhassanak be az Egyesült Államokba.

Mint mondta, a legnagyobb gond, hogy a nem bevándorlási célból benyújtott és elutasított román vízumkérelmek száma továbbra is igen magas, eléri majdnem a 10 százalékot, és azt 3 százalékra kellene csökkenteni ahhoz, hogy a románokkal szembeni vízumkötelezettség megszűnjön.

A nagykövet szerint Romániának egyéb feltételeket is teljesítenie kell még a vízummentességhez, így folytatnia kell a korrupcióellenes harcot, fejlesztenie kell a gazdaságot és vissza kell szorítania az embercsempészetet.

Az elutasított vízumkérelmek száma először 2014-ben csökkent 10 százalék alá a 2010-ben jegyzett csaknem 25 százalékról, de később ismét 11 százalék fölé emelkedett, 2019-be ismét enyhén 10 százalék alá csökkent. Az Egyesült Államok Románia egyik legfőbb stratégiai partnere és katonai szövetségese.

Kapcsolódók

Kimaradt?