Megbeszélés Csíkszeredában: a medveállomány Hargita megye fontos terméke lehet

A medveállomány Hargita megye fontos terméke lehet, amivel megfelelően kell gazdálkodni. Ha nem így történik, akkor kárt okoz, veszélyforrássá válhat – hangzott el kedden azon egész napos csíkszeredai megbeszélésen, amelyen az Európai Unió Nagyragadozó Platformjának képviselői és a Hargita Megyei Regionális Platform szakemberei ismertették elképzeléseiket, valamint az eddigi eredményeket . A résztvevők a nap során megoszthatták tapasztalataikat, megfogalmazhatták észrevételeiket, javaslataikat.

Románia különleges ország a biodiverzitás, valamint az itt élő nagyvadak szempontjából is – szögezte le előadásának kezdéseként Demeter László biológus, a Hargita megyei regionális platform koordinátora. A Hargita megyei régió olyan szempontból is különleges, hogy itt találhatóak Európa legnagyobb kiterjedésű fajgazdag kaszálói – mutatott rá a szakember. A koordinátor a regionális platform működésével kapcsolatosan elmondta, három olyan csoportot vontak be az egyeztetési folyamatokba, amelyek mindegyike hangsúlyosan érdekelt a régióban működő megfelelő tájgazdálkodás kidolgozásában és megvalósításában.

A három csoport: a gazdák – méhészek, vadászok – erdészek és a vidékfejlesztési – természetvédelmi civil szervezetek. A három csoportban problémaelemzés zajlott, majd ezt alakították át ún. megoldásfákká. A három fő érdekcsoport céljait összehasonlították, érdekelemzést végeztek és megvitatták azt a kritérium-rendszert, amely alapján a tevékenységeket rangsorolni lehet. Az érdekek elemzése során a legtöbb hasonlóság a természetes élőhelyek zavarása, a sürgősségi esetek kezelése és a törvényi hiányosságok pótlásának területén voltak. Hasonló érdekeket fogalmaztak meg a kármegelőzésre, a károk megtérítésére, a természetes élőhelyek minősége, oktatás – tájékoztatás és tudományos kutatás terén. Különböző vagy ellentétes véleményeket fogalmaztak meg a csoportok a medvehelyzetről általában és a turizmussal kapcsolatosan.

A különböző javasolt tevékenységeket a megbeszélések során csoportokba sorolták, majd egy újabb egyeztetés során a pontozták azokat. Ezt követően a pontozásokat összevetették és kidolgozták részletesen a javasolt tevékenységeket, illetve megvizsgálták azok anyagi vonzatát is. A következőkben a tevékenységek részletes kidolgozása és megvalósítása fog megtörténni. Demeter László a folyamat ismertetését követően kiemelte: 

A biológus szerint fontos, hogy az általuk megfogalmazott elképzelések alulról építkező folyamat eredményeként születtek meg. A szakember kiemelte a megfelelően kidolgozott közös tervezési és cselekvési folyamat országos szinten hiányzik. Demeter szerint az állami és társadalmi szereplők teljes mértékben együtt kell működjenek az ügyben, illetve az is kiemelten fontos, hogy források legyenek átcsoportosítva az elképzelések mögé.

Az uniós szakpolitikákat is ismertették. Szemléletes előadás keretében ismertette a nagyragadozók védelmével és menedzsmentjével kapcsolatos Európai Uniós szakpolitikák működési elveit Bartal András, az Európai Bizottság Természetvédelmi Osztályának munkatársa. A szerteágazó európai uniós szabályozás különböző irányelvek mentén szabályozza a tagországok kötelezettségeit a szigorúan védett nagyragadozókra, amilyenek Romániában a medve, a farkas és a hiúz. Az előadásból megtudtuk, hogy a tagországok bizonyos időközönként jelentést adnak ezen állatfajok helyzetéről. Ennek alapján Romániában az alpesi és a kontinentális régióban is kedvező helyzetben vannak az országban a védett nagyragadozók.

Fontos a bizalom kialakítása

A Hargita Megyei Platform munkafolyamatát Sólyom Andrea, szociológus, a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Intézetének munkatársa mutatta be. A szakember kiemelte: a platform egy jól előkészített folyamat eredményeként jött létre, és a nemzetközi gyakorlatra épül. 2019 januárjától fél éven keresztül havonta találkoztak a résztvevő és egymásra épülő lépésekkel jutottak el egy folyamathoz.

Sólyom Andrea elmondta: a program kezdetén a legfontosabb célkitűzés az volt, hogy a platform későbbi résztvevőiben kialakuljon egy bizalom egymás és az ügy pozitív irányba való mozdíthatósága irányába is. A szociológus rámutatott, hogy a leginkább a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság jellemezte és jellemzi ezt a folyamatot. A platform kialakítása során a szervezők interjúkat készítettek a különböző potenciális szakmai partnerekkel. Kíváncsiak voltak, melyik csoport hogyan érzékeli a problémát, illetve mennyire találják sürgetőnek a megoldások keresését.

A megbeszélések során minden résztvevő lehetőségek kapott arra, hogy megossza a medvékkel kapcsolatos tapasztalatait. Külön csoportokban, majd közösen is végeztek helyzetelemzést, illetve próbálták kideríteni a helyzet kialakulásának okait. Feltárták a jogszabályi és intézményi hiányosságokat is, majd potenciális lépéseket vázoltak fel – részletezte Sólyom Andrea a folyamatot. A szakember külön kiemelte, hogy a folyamat során elemezték a sajtóban megjelent cikkeket, híradásokat. Sólyom Andrea leszögezte: nagyon nagy felelőssége van a sajtónak abban, hogy hogyan tálalják a problémakör híreit, eseményeit.

Borboly Csaba: uniós erőforrásokra van szükség

A konferenciát megnyitó Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette: „Célunk az, hogy javítsuk a nagyragadozók és az emberi tevékenység közötti egyensúlyt. Ennek elérése érdekében hangsúlyt kell fektetnünk a konfliktusok megelőzésére és azok megoldásának kidolgozására. Ezen dolgoztunk a Hargita megyei regionális platformon belül működő csoporttal”.

A tanácselnök elmondta: az elmúlt években számtalanszor értesítették a Környezetvédelmi Minisztériumot, és kérték a gyors és hatékony beavatkozást, valamint a megelőzést, de figyelmeztetések és igénylések érdeklődés, válasz és valós intézkedések nélkül maradtak. „Az Európai Unió részéről megfelelő erőforrásokra, kiemelt támogatásokra van szükség a vonatkozó uniós alapokból, hogy biztosítani lehessen a faj védelmét, a károk megelőzését, a kompenzációs intézkedéseket, a kutatásokat és más konkrét kezdeményezéseket” – szögezte le Borboly Csaba.

Kapcsolódók

Kimaradt?