A Parajdnál szenvedni hagyott medve ügye: a pontos előírások hiánya vezetett idáig

A Hargita megyei prefektust leváltották és a rendőrség is vizsgálódik a Parajd közelében elgázolt, majd 18 órán át az úttesten szenvedni hagyott medve ügyében. A környezetvédelmi miniszter fenntartja, a Hargita megyei hatóságokat terheli a felelősség a történtek miatt. A Maszol által megkeresett érintettek szerint Costel Alexének nincs igaza, mert a törvényi szabályozások nem egyértelműek.

Mint korábban írtuk, Szováta és Parajd között szombat este gázolt el egy több száz kilogrammos medvét egy személygépkocsi. A baleset miatt az autó és az állat egyaránt lesodródott az útról. A gépkocsi utasai nem sérültek meg, de az egyik utas pánikrohama miatt ki kellett hívni a mentőt. A medve sem pusztult el az ütközés következtében, hanem felvánszorgott az úttestre, és ott agonizált mintegy húsz órán át, míg altatólövedékkel elaltatták, megállapították, hogy három lába eltörött, aztán kilőtték. Az úttesten haldokló állat miatt rendőröknek kellett irányítani a forgalmat a Szovátát Székelyudvarhellyel összekötő 13A jelzésű országúton, és csendőrök is vigyázták a helyszínt, nehogy az állat magához térjen és az elhaladókra támadjon.

Az eset után a belügyminiszter leváltotta a Hargita megyei prefektust, és a rendőrség is vizsgálatott indított az ügyben. Costel Alexe környezetvédelmi miniszter pedig azt hangoztatta: a Hargita megyeieket terheli a felelősség az állat szenvedése miatt. A tárcavezető azt állította, hogy a 323/2010-es kormányhatározat lehetőséget biztosít a helyi hatóságoknak arra, hogy ilyen esetekben felmérjék az állat egészségi állapotát, és ennek függvényében eldöntsék, miként járnak el, nem lett volna szükség a minisztériumhoz fordulni. Ezt az állítását a miniszter hétfőn is fenntartotta

Parajd polgármestere: a miniszternek nincs igaza

Bokor Sándor, Parajd polgármestere megkeresésünkre elmondta, senki sem tudta, pontosan mi a teendő, miután elgázolták az állatot. A helyszínre kiszálló állatorvos megállapította, hogy az állat sebesülései súlyosak és nem gyógyítható. Azonban az állategészségügyi hatóság nem rendelkezett az állat elaltatásáról, mert nem voltak tisztában, hogy mi lenne a medve további sorsa. Reahibitációról, gyógyításról a sérülései súlyossága miatt nem lehetett szó. A polgármester szerint a helyszínen tartózkodó hatóságok, valamint az esettel foglalkozó hivatalok tehetetlenül álltak az eset előtt.

Bokor Sándor szerint nem helyénvaló a környezetvédelmi miniszter nyilatkozata, amely szerint a helyzetet a helyi hatóságoknak kellett volna megoldaniuk, és nem kellett volna a kilövési engedélyre várni. A községvezető szerint a szabályozás nem egyértelmű, a miniszter által említett 323-as kormányhatározat nem vonatkozik a szigorúan védett fajokra, ezért nem volt alkalmazható ebben az esetben. A polgármester úgy érzi: a község vezetése részéről mindent elkövettek, azonban tiszta, mindenki által átlátható törvényi szabályozás hiányában elhúzódott az eset megoldása.

„A helyzet megoldása érdekében összehangolt cselekedetekre lett volna szükség, erre azonban éppen a nem megfelelő szabályozás miatt nem volt lehetőségünk. Kényes üggyel állunk szemben, a pontos előírások hiánya vezetett idáig” – szögezte le Bokor Sándor. Hangsúlyozta: sürgős intézkedésre van szükség országos és uniós szinten is. „Nem lehet elfogadni azt, hogy vadállatoktól rettegjen a lakosság, ezt az állapotot meg kell szüntetni! Miközben a vadásztársaságok kilövési engedélyekre várnak, emberek és állatok esnek áldozatul. Bízom benne hogy ez a sajnálatos eset ad egy lökést a medvekérdés átfogó megoldása irányába” – foglalta össze Bokor Sándor.

A községvezető kiemelte: a helyzet nagyon súlyos és mielőbbi megoldást kíván. „A lakosság veszélyben érzi magát, szürkület után veszélyes kimenni az utcákra, utakra. Döbbenetes és súlyos a helyzet, mégis úgy érezzük, senki sem tesz konkrét lépéseket a megoldás érdekében” – mondta Bokor Sándor. Hozzátette: talán ez a szerencsétlen és sajnálatos eset elindít egy folyamatot, amely elvezet a konkrét megoldásokhoz.

Az állatorvosoknak nincs hatáskörükben a vadállatok elaltatása

Ladó Zsoltot, a Hargita megyei állategészségügyi igazgatóság (DSVSA) vezetőjét még nem tudtuk elérni ebben az ügyben, ám az intézményvezető hétfőn közleményt adott ki. E szerint az állatorvosoknak nincs hatáskörükben elkábítani, illetve elaltatni a vadon élő állatokat.

Ladó Zsolt szerint egy állatorvos a baleset helyszínére ment megvizsgálni a sérült nagyvadat közvetlenül azután, hogy a megyei állategészségügyi igazgatóságot szombat este háromnegyed 8-kor a környezetőrség értesítette a balesetről. A szakember megállapította, hogy a medve három lába eltört és a boncoláskor kiderült, hogy az állatnak súlyos belső sérülései is voltak, amelyek miatt rövid időn belül elpusztult volna.

„Az állatorvosok hatáskörüknek és a hatályos törvényeknek megfelelően jártak el. Hangsúlyozzuk, hogy az állatorvosok hatásköre nem terjed ki a vadon élő állatok elkábítására, illetve elaltatására” - mutatott rá Ladó a közleményben. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Hargita megyei állategészségügyi igazgatóság szakemberei mindvégig, tehát szombat estétől vasárnapig a helyszínen voltak, műszaki támogatást nyújtva a hatóságoknak.

Borboly: a kilövésért börtön jár

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint a környzetvédelmi minisztériumé a felelősség ebbena az ügyben. „Nem írja sehol, hogy baj esetén ki lehet lőni a medvét. Egy szigorúan védett fajról van szó. Ha valaki kilőtte volna szombat este, akkor eljárást indítottak volna ellene. A miniszter mondja meg, hogy hol írja, hogy derogálás nélkül be lehet avatkozni. Nemrégiben egy hajtásban a medve Besztercén egy vadászra támadt. Önvédelemből lelőtte. Eljárást indítottak ellene orvvadászat gyanújával. Ez is hasonló eset” – nyilatkozta a Maszolnak korábban a tanácselnök.

Borboly Csaba hétfőn közleményt adott ki, amely szerint meghívót küldött a környezetvédelmi miniszternek egy témába vágó csíkszeredai konferenciára, hogy „tájékozódjon a reális problémáról a helyszínen”. A politikus szerint lakosság biztonsága nap mint nap veszélyben van. „Hargita megyében, de Kovászna és Maros megyében, illetve ezek szomszédságában bármelyik este, de nappal is megtörténhet, hogy valaki egy vagy több medvével találkozik, nyilvános helyeken, de akár a saját udvarában is, ami balesetbe torkollik. A lakosság biztonsága nap mint nap veszélyben van” – írta a tanácselnök.

Csibi Magor: valódi megoldásokra van szükség

A WWF Románia volt elnöke, Csibi Magor a Maszol érdeklődésére azt mondta: sajnálatos az egymásra mutogatás a parajdi ügyben. Szerinte ahelyett, hogy a különböző hatóságok oda-vissza passzolgassák egymásnak a labdát és azt próbálják kideríteni, ki a hibás, valódi megoldásokat kell találni. „Megértem, hogy a helyi szakemberek félnek beavatkozni egy-egy esetben, hiszen a büntetések jelentősek. Azt gondolom, arra kell koncentrálni a szabályozásnak, hogy a helyi hatóságok azonnal intézkedni tudjanak hasonló esetekben” – összegzett Csibi Magor.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?