FRISSÍTVE – Szenvedni hagyott medve: a miniszter fenntartja, hogy a Hargita megyeiek hibáztak

FRISSÍTVE: Fenntartja a környezetvédelmi miniszter, hogy a Hargita megyei hatóságoknak jogukban állt volna bukaresti jóváhagyás nélkül is eljárni a Parajd közelében elgázolt, majd 18 órán át az úttesten szenvedni hagyott medve ügyében

Costel Alexe a minisztérium székhelyén tartott hétfői sajtóértekezletén beszélt erről, miután ülésezett az ügyben érintett intézmények képviselőivel. A tárcavezető cinikusnak és embertelennek nevezte a helyi hatóságok magatartását.

„Rendkívüli helyzetekben rendkívüli megoldásokhoz kell folyamodni. A Hargita megyei hatóságoknak megvolt a jogi keretük arra, hogy már szombat este lépjenek ebben az ügyben” – jelentette ki Alexe. Kifejtette, a 2010/232-es kormányhatározat világosan megszabja a megyei állategészségügyi igazgatóság, a csendőrség, a környezetvédelmi minisztérium illetékesei, a vadászegyesületek képviselői hatáskörét, tehát a helyszínre kiszálló állatorvosnak ott rögtön be kellett volna adnia a sérült medvének a kábítóinjekciót, hogy megfelelően felmérhesse állapotát, megírja a jelentést, hogy el lehessen dönteni a legjobb megoldást.

Munkacsoport alakul

A miniszter bejelentette a sajtótájékoztatón, hogy a sürgősségi helyzeteket szabályozó 2016/557-es kormányhatározat módosítását kidolgozó munkacsoport alakul. Rámutatott, ezzel azt akarják elérni, hogy a megyék szintjén is létezzenek sürgősségi bizottságok, amelyek hatékonyabban tudják kezelni a bevetéseket a szombat este bekövetkezett medvegázoláshoz hasonló esetekben. A miniszter tájékoztatása szerint a módosítások nyomán pontosan tudni lehet majd, hogy ki, mikor és hogyan kell akcióba lépjen rögtön a balesetet követően, hogy "ne teljen el több mint 10 óra addig, ameddig egy kérés eljut a környezetvédelmi tárcához". 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?