Úzvölgye ügye: jó hírt jelentett be Borboly Csaba

Videoüzenetben jelentette be kedden délután Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, hogy sikerült olyan ügyvédet találni, aki az Úzvölgyében kialakult konfliktushelyzetben Csíkszentmárton jogi képviseletét ellátja. A politikus szerint napokon belül beadják a Hargita és Bákó megye közötti határviták peres anyagait az illetékes bíróságra.

A kedden késő délután közzétett üzenetben Borboly Csaba úgy fogalmazott, hogy a megyei tanács részéről nem adták fel Úzvölgye ügyét. „Dolgozunk rajta, még ha egyesek azt is hihetik, hogy nem történik semmi a témakörben. Igenis történik! Ahogy vállaltuk a megyei tanács, illetve Szentmárton község részéről, haladunk előre a peres úton” – mondta az elöljáró. Az elnök ezek után bejelentette, hogy sikerült megegyezniük egy olyan szakmailag felkészült ügyvéddel, akinek bíznak a munkájában.

Borboly szerint a most meg nem nevezett ügyvéd segítségével napokon belül az illetékes bíróságokhoz fog kerülni a völgyet érintő, Hargita és Bákó megye közötti határvita anyaga. Az elnök szerint a megyei tanács napokon belül csatlakozni fog az eljáráshoz. A hargitai vezető megfogalmazása szerint - „ha van ebben az országban valamekkora jogállamiság” - az ügyvéd és a megyei tanács jogászainak együttműködése által meg fogják nyerni az Úz-völgyével kapcsolatos pert is.

Mint ismert, az Úz-völgyében található katonai sírkert azt követően került a figyelem középpontjába, miután a völgy moldvai részén található Dormánfalva önkormányzatának kezdeményezésére illegális betonkereszteket állítottak a temető egy parcellájában. A betonkeresztek mellé egy román katonai emlékművet is felépítettek,majd erőszakos jelenetekkel tarkított avatási ceremónia során ortodox szertartás szerint meg is áldották ezeket ez év júniusában.

Kapcsolódók

Kimaradt?