Tilos hangosan telefonálni a kolozsvári tömegközlekedési eszközökön

Új tömegközlekedési szabályzatot szavazott meg szeptemberi ülésén a kolozsvári tanácsosi testület. E szerint ezentúl tilos lesz hangos telefonbeszélgetéseket folytatni a tömegközlekedési eszközökön, vagy olyan ruházatban felszállni, amely összekoszolhatja a járműveket – közölte kedden Oláh Emese alpolgármester kabinetje.

A szabályzat értelmében ezentúl felszállás előtt nemcsak az sms-ben váltott jegynek kell a birtokában lenni, hanem a 24PAY applikáción keresztül is már felszálláskor meg kell vásárolni a jegyet – ez utóbbi esetben hamarosan a megállókban és a buszok külsején is megtalálhatók lesznek a jegyváltáshoz szükséges QR-kódok.

Tilos lesz továbbá árut vagy egyéb, nagyméretű csomagot szállítani, egy személy legfennebb 2 ülőhelyet elfoglaló csomaggal szállhat fel, amelyre jegyet is kell váltania. Nem ülhetnek fel gyúlékony, robbanó-, mérgező vagy radioaktív anyagot - például gázpalackot, üzemanyagot – szállító személyek. A bűzös, kellemetlen szagot árasztó csomagokkal való felszállás sem lesz megengedett. A tömegszállítási eszközökön továbbá tilos a kéregetés, ittas állapotban való utazás, különböző termékek árulása, a cigarettázás – a tiltás az elektromos cigarettára is vonatkozik.

A plakátragasztás, firkálás, rongálás szintén büntetést von maga után. Az utasok nem dőlhetnek neki a jármű ablakának, ajtajának vagy a csuklós busz esetén a csuklós szerkezetnek, nem utazhatnak a lépcsőn és nem feszíthetik fel a busz ajtaját. Nem sértegethetik utastársaikat, a sofőrt vagy az ellenőröket, és nem tehetnek obszcén gesztusokat.

Kutyákat, macskákat és egyéb házi kedvenceket bizonyos feltételek mellett szállíthatnak az utasok: kutyás gazdiknak jegyet kell váltaniuk a kedvencük számára is, a macskák macskahordozóban utaztathatók. Halakat, madarakat vagy egyéb kisméretű háziállatot csak abban az esetben lehet szállítani, ha az akvárium, ketrec vagy egyéb speciális szállítóeszköz nem haladja meg az 50 köbcentis térfogatot.

Ezek a bírságok

A szabályzat megszegése esetén az utasok komoly bírságra számíthatnak, amely – a vétség függvényében – 100-tól 500 lejig terjed. Ajegy nélkül utazók, vagy az ellenőr kérésére személyazonossági igazolványuk felmutatását megtagadók 200-tól 500 lejig terjedő bírságra számíthatnak.

Azok a személyek, akik árulni, kéregetni, a sofőrt zavarni próbálják, vagy koszos ruhában, kellemetlen szagú vagy a megengedettnél nagyobb csomaggal utaznak, kísérletet tesznek az ajtók felfeszítésére vagy nem biztonságos körülmények között, a lépcsőn utaznak 200-tól 500 lejig terjedő pénzbírságot kaphatnak. Az állatok szállítására vonatkozó szabályokat megsértők, az obszcénül megnyilvánuló, ittas állapotban levő vagy szemetelő személyek 300-tól 400 lejes bírságra számíthatnak.

Az ellenőrök kötelesek tisztelettel beszélni az utasokhoz, ellenőri igazolványukat látható helyen kell hordaniuk, és kötelesek leszállítani a kéregetőket a buszról. Ha az utasoknak kifogásuk van az ellenőrök eljárásával vagy a tömegszállítási vállalat egyéb alkalmazottainak magatartásával szemben, erre vonatkozó bejelentéseiket megtehetik a sugestii@ctpcj.ro e-mail címen, a 0264 – 430874-es telefonszámon az éjjel-nappal működő ügyelethez fordulhatnak, vagy a tömegszállítási vállalat Magyar/B-dul 21 Decembrie 1989 utca 128-130 alatti székházában nyújthatják be panaszukat.

Kapcsolódók

Kimaradt?