Emelkednek a hulladéktárolási és köztisztasági díjak Kolozsváron

Új tarifákat szavazott meg Kolozsvár önkormányzata a köztisztaságért felelő vállalatok számára, ugyanakkor a városban összegyűjtött hulladéknak az ideiglenes szeméttelepen való tárolási díja is emelkedik, közölte Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája. 

A köztisztasággal kapcsolatos ármódosításokat az általános áremelkedésekre hivatkozva kérte a két köztisztaságért felelő cég, hiszen a díjak a 2016-ban történt szerződéskötés óta változatlanok.

Kolozsvárt két kerületre osztva tisztítja a Brantner és a Rosal köztisztasági vállalat: a Brantner a Szamosfalvi, a Mărăşti, a Györgyfalvi, az Irisz negyedek, a Kerekdomb, a Bulgária telep, a Tisztviselőtelep, illetve a belváros egy részének a köztisztaságáért felel, míg a Rosal a Monostor, a Hajnal, a Nyárfasor, a Hídelve, a Donát negyedeket és a belváros másik részét takarítja. A cégek feladata az utcák tisztaságának általános karbantartása, a járdák és az úttestek gépi vagy kézi eljárással történő seprése és porszívózása, mosása, a hó, a jég eltakarítása, elhordása, az utak sóval való felszórása, a kanálislefolyók eldugulástól való megóvása.

A továbbiakban 1 000 négyzetméterenként 80 banival (Brantner esetében), illetve 1 lejjel (Rosal esetében) drágul a járda és az úttest kézi seprése. A kézi ároktakarítás díja a Brantner cég esetében nem változik, 1 000 négyzetméterenként továbbra is közel 400 lej lesz, a Rosalnak azonban 515 lejt, azaz több, mint 100 lejjel kell többet fizetnie az önkormányzatnak ezért a munkáért. Egy köbméter hó elhordása a Brantnernél továbbra is 12,4 lej marad, míg a Rosal majdnem 50 banival drágítja ezt a szolgáltatást, ezután 9 lejért végzi.

A határozat érvénybe lépésétől a RADP ideiglenes hulladéktárolója által megszabott költségek is módosulnak, így a lakosságtól begyűjtött hulladék tárolási költsége tonnánként 91 lejbe kerül, az építkezési hulladék tonnánkénti tárolási ára 58 lej lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?