Román érettségi eltörlése: nem értett egyet az MPP javaslatával a parlamenti bizottság

A parlament emberi jogi bizottságának asztalára került csütörtökön a Magyar Polgári Párt (MPP) azon törvénymódosító javaslata, amely az érettségin és a képsségvizsgán eltörölné a román nyelv és irodalmat a kisebbségekhez tartozó diákok vizsgatantárgyai közül. A bizottság valótlannak tartotta a tervezetben megfogalmazott állításokat – számolt be Mezei János MPP-elnök csütörtökön, Gyergyószentmiklóson tartott sajtótájékoztatóján.

Az MPP közleményében az áll, hogy a parlament emberi jogi bizottsága nem tartotta hihetőnek, hogy a romántól eltérő anyanyelvű diákok két vizsgával (anyanyelv szóbeli, anyanyelv írásbeli) többet kell teljesítsenek román társaiknál. Kétségbe vonták, hogy az anyanyelvi vizsga nem választható, hanem kötelező jellegű, mint ahogyan azt is, hogy a kisebbségi diákok diszkriminálva lennének az érettségin és a képességivzsgán.

„Az is újdonság és hihetetlen volt számukra, hogy az anyanyelvi vizsgajegy beleszámít az érettségi és az abszolváló médiába. A helyzet tisztázásáért a törvénytervezet megvitatásának halasztása mellett döntött a bizottság” – tette hozzá a párt elnöke. Azt kérték, hogy a jövő hétre ütemezett ülésen egy szakértő is részt vegyen a tanügyminisztériumból. 

Az indítványt kezdeményező Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a jelenlegi oktatási rendszerben nem érvényesül az egyenlő esély elve, mert a kisebbséghez tartozó tanulóknak egy tantárggyal többől, az anyanyelvük mellett románból is kell vizsgázzanak. 

Az eset kapcsán Mezei János kijelentette: a román döntéshozók nincsenek tisztában a kisebbségek, ezen belül a magyarság helyzetével, és ezért nem feltétlenül ők a felelősek. „Neheztelünk rájuk, de igazából el sem jutottak a sérelmeinkről szóló információk hozzájuk. A többség és kisebbség között húzódó nagyon erős falat 30 év alatt nem sikerült lebontani” – fogalmazott, úgy értékelve, hogy az MPP parlamenti jelenléte segít abban, hogy „a régóta magunk előtt tolt gondokra” végre felfigyeljenek, és azokra megoldás szülessen.

Az oktatási törvényt módosító javaslatot egyébként hétfőn a jogi bizottság elutasította. Az emberi jogi bizottságon kívül még a tanügyi bizottság kell hogy véleményezze. A tervezet legkésőbb szeptember 11-ig a parlament elé kell kerüljön – számolt be a pártelnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?