Temetőfoglalás az Úz-völgyében: még várni kell a szakhatóságok válaszára

Az érintett hatóságok jelenleg az ügy pontos részleteinek a megismerésével foglalkoznak, majd ezt követően – várhatóan a jövő hét elején – fogják kialakítani hivatalos álláspontjukat – tudtuk meg Korodi Attila képviselőtől. Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ politikusai csütörtökön a román szakhatóságoknak küldött levelükben kérték az úzvölgyi építkezések leállítását.

A Kelemen Hunor szövetségi elnök, Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető és Tánczos Barna szenátusi háznagy által aláírt levélben rámutatnak: a magyar katonatemetőben nyugvó katonák sírjaira emelt betonkeresztek és emlékmű törvényellenesen épültek. Az aláírók a levelet a védelmi, belügyi, közigazgatási és a művelődési miniszterhez, Hargita és Bákó megye prefektusához, az Országos Közbeszerzési Hatóság, az Országos Építkezési Felügyelet és a Számvevőszék vezetőihez juttatták el, felkérve őket, hogy állítsák le az építkezést, amíg tisztázódik a helyzet, ezáltal megelőzve az etnikai feszültséget.

Korodi Attila a Maszol megkeresésére pénteken elmondta: a levelek kiküldését követően telefonon is megkeresték az érintett hatóságokat és tájékoztatták őket a kialakult helyzetről. A hatóságok jelenleg az úzvölgyi események pontos részleteinek megismerésével foglalkoznak, ezt követően fogják kialakítani hivatalos álláspontjukat. A hatósági válaszok a jövő hét elején születhetnek meg – tudtuk meg a képviselőtől.

Mint korábban írtuk, a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata román katonasírok parcelláját hozta létre a Székelyföld keleti határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye-telep magyar katonai temetőjében anélkül, hogy engedélyt kért volna a temetőt fenntartó és gondozó Csíkszentmárton önkormányzatától. Az önkormányzat május 17-én készül felavatni az első és második világháborúban elesett román katonák emlékhelyét a magyar katonatemetőben. Az előkészületek részeként 52 betonkeresztet és egy szintén betonból öntött, nagyméretű ortodox keresztet állítottak a temetőben. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a dormánfalviak által tervezett avatási ünnepség elhalasztását kérte a Bákó megyei prefektustól és a község önkormányzatától.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?