Érték- és hagyományteremtővé vált a csíkszeredai Pityókafesztivál

Nagykorúvá vált Csíkszereda legjelentősebb gasztronómiai fesztiválja, a hagyományosan a városnapok kiemelt rendezvényeként zajló Pityókafesztivál. A sült és főtt ételek kategóriájában is egyaránt új győztesekhez került a idén vándorkupa.   

Annak ellenére, hogy a Pityókafesztivál csak szombat délelőtt 10 óra után kezdődött, a csapatok már reggel 8 órakor szorgosan pakolták az asztalokat, gyújtottak be az üstök alá, kezdték a pityókahámozást és a többi alapanyag előkészítését. Az idei rendezvényen 48 csapat versengett a legfinomabb ételt készítőknek járó kitüntetés megszerzéséért. A csapatok baráti társaságokból, valamint cégek, közintézmények, civil szervezetek munkaközösségeiből álltak.

Az egész napos rendezvény kezdésének megadták idén is módját: a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar tagjai masíroztak végig a Központi parkon, a versenyző csapatok sátrai között, majd a helyszínen felállított színpadon folytatták az előadásukat.

A fúvószenei alapozás után Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntötte a jelenlévőket. A fúvószenekar által utolsóként játszott dalra – a Valami Amerika című film zenéjére – visszautalva azt mondta, hogy Romániában is valamiféle sikamlós Amerika van újabban kialakulóban, amelynek az államelnöke saját szász gyökereit elveszítve bolyong az országban.

„Isten mentsen meg minket, székelyeket attól, hogy közösség nélkül maradva oda süllyedjünk, ahová Klaus Johannis süllyedt, aki a Valami Amerika típusú Romániában a szászokat megtagadva lép fel a kisebbségek ellen” – fakadt ki a polgármester, mert az államfő a kisebbségi anyanyelvhasználattal kapcsolatos bekezdések miatt is támadta meg az alkotmánybíróságon a közigazgatási törvénykönyvet.

A polgármester hozzátette, hogy a helyi közösség a családokra, elhivatott, értékteremtő emberekre épül. A Pityókafesztivál pedig a város lakóiról, baráti társaságokról, munkaközösségekről szól. Mint mondta, a pityóka csak a 19-ik század elején jelent meg Csíkban, nem olyan régi, mint a 460 évvel ezelőtt kiadott, Csíkszeredának mezővárosi rangot adó kiváltságlevél, „de legalább olyan fontos része a székelységünknek”.

A polgármestert követően a Kosz Szilveszter Gyermeknéptánccsoport lépett színpadra, majd a fesztivál történetéhez kapcsolódó beszélgetések zajlottak. Délben a Világszép nádszál című bábjátékot láthatták a legkisebbek a gyergyószentmiklósi Halvirág Bábszínház előadásában. Ezután a csíktaplocai Zakota Néptánccsoport foglalta el a színpadot. Az Orotvai komák nevettette később a közönséget. A Pityókafesztivál záróakkordjaként pedig átadták a díjakat is.

A főtt ételek kategóriájában első díjat kapott a Gordius zsinór- és kötélgyár, második lett a Fazekasok, a harmadik díjat pedig a Főkonzulátusi Fakanálbillegetők csapata nyerte. A sült ételek kategóriájában a főkonzulátus csapata szerezte meg az első díjat, második a Bocskor pékség, harmadik pedig az Ügyesek nevű csapat volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?